Műemléki világnap

Hiller István: a magyar kultúra ünnepe


 

 Az ICOMOS, a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa kezdeményezésére immár 26 éve április 18-án van a műemléki világnap, "ezt a napot azóta a magyar kultúra ünnepnek tekinti" - fogalmazott beszédében a kulturális miniszter. Hiller István kiemelte, hogy hagyományosan a világnaphoz kapcsolódva adják át a műemlék- és örökségvédelmi szakma elismeréseit. Mint megjegyezte, a miniszteri elismerések odaítéléséről is a szakma hozott döntést. "Az Európai Unióban a kultúra nemzeti hatáskörbe tartozik, ez azonban nem jelenti azt, hogy az EU-nak ne lenne felelőssége az épített örökség védelmében, ezért az örökségvédelem nem szorulhat határok közé. Nekünk éppúgy kincsünk a római Pannonia provincia, mint az elmúlt ezer év épített öröksége a Kárpát-medencében" - fejtette ki a miniszter. Mint elhangzott, ezen épített örökség megőrzése a Kárpát-medencében élő nemzetek közös felelőssége, ezért a mindenkori magyar kormánynak érdemes és fontos támogatni a határokon átnyúló szakmai együttműködéseket. Hiller István az országon belül is alapvetőnek nevezte a közös munkát, "az állam ne kívánja megmondani, hogy a szakmának mit kell tennie, de teremtse meg a kereteket". Hiller István Mezős Tamással, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökével és Nagy Gergellyel, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága vezetőjével közösen adta át az elismeréseket, ezt követően a BME dísztermében emlékülést tartottak a 150 éve született Möller István építész tiszteletére. Az örökségvédelmi szakember munkásságát az Örökség Galéria hétfő délután nyíló kiállítása mutatja be a nagyközönségnek. 
BreuerPress-info