Obama saját közel-keleti béketervvel állhat elő


 Barack Obama amerikai elnök, az Egyesült Államok érdekeit szem előtt tartva és
megelégelve, hogy Izrael és a palesztinok képtelennek tűnnek
megegyezni egymással, saját béketervvel állhat elő, benne az önálló
palesztin állam létrejöttének feltételeivel – írta a csütörtöki The New York Times.

 A Fehér Ház jelentős váltást hajt végre az Egyesült Államok
Közel-Kelet-politikájában, agresszív módon nyomást gyakorolhat majd,
hogy megszülessen az izraeli-palesztin viszályt lezáró békeszerződés.
 Az Obama-adminisztráció felső vezetésében régóta vita folyik arról,
miként lehetne egyensúlyba hozni Izrael támogatását egyéb amerikai
érdekekkel – értesült a lap névtelenséget kérő forrásokból. Az elnök
kijelentette: a régóta húzódó közel-keleti vita megoldása az
Egyesült Államok „alapvető nemzetbiztonsági érdeke”.
 A Fehér Ház azért sürgeti a közel-keleti konfliktus lezárását, mert
– mint Obama fogalmazott – az ilyen viszályokért Amerika
emberéletben és pénzben is elég drágán fizet. Az amerikai elnök
nyílt párhuzamot vont az iszlám szélsőségesek és terroristák ellen
Irakban, Afganisztánban és máshol harcoló amerikai katonák
biztonsága és az izraeli-palesztin viszály között.
 David Petraeus tábornok, az iraki és afganisztáni háborúkért
felelős parancsnok egy kongresszusi meghallgatáson a közelmúltban
pedig arról beszélt: a közel-keleti rendezés egy helyben topogása
„rosszindulatú környezetet” teremt az Egyesült Államokra nézve. Azt
azonban cáfolta, hogy azt sugallta, az amerikai katonák az Izrael
iránti amerikai támogatás miatt kerülnek veszélybe.
 Az Obama-kormány – amelynek az új gondolkodásmódja idővel az
Izraellel szembeni keményebb hangnemhez vezethet a lap szerint –
jelenleg arra összpontosít, hogy újrainduljanak a közvetett
izraeli-palesztin békeegyeztetések. Arról élénk vita folyik
Washingtonban, hogy mi legyen a következő lépés, ha a tárgyalások
sehová sem fognak vezetni, szakértők szerint ugyanis ez a
legvalószínűbb. Dennis Ross korábbi közel-keleti békeközvetítő,
jelenleg a nemzetbiztonsági tanács tagja az apró lépések
politikájának híve, míg James L. Jones tábornok, nemzetbiztonsági
tanácsadó azt szorgalmazza: Amerikai álljon elő saját közel-keleti
béketervvel.
 A The New York Times úgy tudja, hogy Obama és Jones néhány hete
korábbi adminisztrációk nemzetbiztonsági tanácsadóival egyeztettek
egy amerikai béketerv előterjesztésével kapcsolatban. A Fehér Ház
Közel-Kelet-politikájának irányítását állítólag saját kezébe vette
Obama elnök, méghozzá azután, hogy Izrael – Washingtont felbőszítve
– Joe Biden alelnök izraeli látogatása idején bejelentést tett a
kelet-jeruzsálemi lakásépítések folytatásáról. Obama kormányának
egész eddigi politikáját felülvizsgálja Izrael és a palesztinok
irányában – mondta Robert Wexler volt demokrata képviselő, a
washingtoni Közel-keleti Békeintézet vezetője.

 

BreuerPress-info