A francia és az izraeli elnök a közel-keleti béketárgyalások újrakezdése mellett


 

 

 A francia elnök az izraeliek és a palesztinok közötti békefolyamat újraindítását
sürgette, és “érthetetlennek” nevezte, hogy “annyi időt elvesztegetünk”.

 “A békeközvetítőknek kezdeményezni kellene, hogy legalább a
tárgyalások újrainduljanak – mondta csütörtökön Nicolas Sarkozy az
izraeli kollegájával elköltött munkaebédjüket követően. Simon Peresz
úgy ítélte meg, hogy a több hónapos szünet után “jó esély van” a
béketárgyalások megindulására, s jelezte: felkérte a francia
államfőt, hogy kezdeményezze a folyamat felgyorsítását.
 Sarkozy szerint “nincs más lehetőség, mint a lehető leggyorsabban
megegyezni a békéről a mindenki által ismert paraméterek alapján”.
“Érthetetlen, hogy annyi időt elvesztegetünk, amikor már annyi volt
a szenvedés” – tette hozzá.
 Izrael hű szövetségeseként és alapvetően ragaszkodva a zsidó állam
biztonságához és védelméhez, Franciaország Sarkozy megfogalmazása
szerint azért szeretné a béketárgyalások újrakezdését, hogy a
palesztinoknak demokratikus és modern állama legyen, amely egyben
Izrael biztonságának a feltétele is. “Ezt egy barát mondja önnek” –
jelentette ki a francia elnök Peresz előtt.   
 A kedd óta hivatalos látogatáson Párizsban tartózkodó izraeli
államfő csütörtök délelőtt részt vett a David Ben Gurionról, a zsidó
állam első vezetőjéről elnevezett párizsi sétány avatásán, ahol
közel száz palesztinbarát tüntető fogadta.
 Az Eiffel-torony közelében lévő emlékhelyen “Kifelé, Peresz,
gyilkos” és “Gyilkos Izrael, Delanoe (párizsi főpolgármester)
cinkostárs” felkiáltással tiltakoztak többen, kezükben palesztin
zászlókkal és “Ben Gurion sétány, a háborús bűnös dicsérete”
feliratú táblákkal.
 “Nemcsak hogy nem kérek elnézést, hanem vállalom – és ezért
ragaszkodtam ehhez a sétányhoz – Izrael állam létét” – mondta
avatóbeszédében Bertrand Delanoe főpolgármester, amit a több száz,
többségében a franciaországi zsidó közösséghez tartozó meghívott
tapssal jutalmazott. “Igen, Ben Gurion háborús vezető volt. De Ben
Gurion 1967-ben azt is mondta bátran: inkább békét, mint
területeket” – tette hozzá Delanoe.
 A főpolgármester kezdeményezése ellen a radikális baloldal is
tiltakozott. Ian Brossat, egyik meghatározó alakjuk szerint nem
lehet Párizsban David Ben Gurionról teret vagy utcát elnevezni
anélkül, hogy Jasszer Arafat néhai palesztin elnöknek ne szentelne
emlékhelyet a város.
 David Ben Gurion (1886-1973) volt az első izraeli miniszterelnök, ő
mondta ki a zsidó állam függetlenségét 1948-ban, majd az arab
államok támadását követően megvédte a területeit. 1963-ig volt
kormányfő, kivéve az 1953-55 közötti időszakot.