ERŐFESZÍTÉSEINEK FOLYTATÁSÁRA KÉRI OBAMÁT AZ ARAB LIGA

 Az izraeli miniszterelnök visszautasította vasárnap azt az állítást, miszerint az amerikai elnök Izrael „legnagyobb katasztrófája” volna.


KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN 

    FICO: POZSONY TART A FIDESZ KORMÁNYRA KERÜLÉSÉTŐL
    Pozsony – Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsony attól tart, hogy a Fidesz kormányra kerülése után olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek jelentős mértékben ronthatják a szlovák-magyar viszonyt. „Félünk azoktól a súlyos gyakorlati lépésektől, amelyek a szélsőséges politikai pártok hatalomra kerülése után jelentősen ronthatják a szlovák-magyar kapcsolatokat” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök a Markíza pozsonyi kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorában. Fico vitapartnere Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke volt. Csáky szerint ezen a téren a legnagyobb probléma az, hogy a „szlovák politikai elit nem találta meg a maga korszerű hazafiassági vízióját”, illetve az, hogy a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) négy éve része lett a kormánykoalíciónak.
    
    NETANJAHU: NEM IGAZ, HOGY OBAMA IZRAEL „LEGNAGYOBB KATASZTRÓFÁJA” VOLNA
    Jeruzsálem/Washington – Az izraeli miniszterelnök visszautasította vasárnap azt az állítást, miszerint az amerikai elnök Izrael „legnagyobb katasztrófája” volna. A jelző használatát az egyik legnagyobb példányszámú izraeli lap Benjámin Netanjahu egyik bizalmasának tulajdonította. Amellett, hogy Netanjahu megvédte Barack Obamát a hivatala által kiadott közlemény szerint, arról is beszélt, hogy nem okoz jelentős feszültség az Egyesült Államok és Izrael között az izraeli telepépítési politika, a két ország továbbra is szövetségese és barátja egymásnak. Néhány órával korábban szintén kisebbíteni próbálta a két ország közötti súrlódást David Axelrod, Obama egyik magas rangú tanácsadója a CNN-nek adott interjújában. Kijelentette, hogy Washingtonnak „mély és tartós érdeke” Izrael biztonsága.
    
    IZRAELI MINISZTER: FEL KELL SZÁMOLNI A HAMÁSZT
    Jeruzsálem – Az izraeli pénzügyminiszter a Hamász radikális palesztin szervezet felszámolását sürgette vasárnap a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában. Juval Steinic úgy vélte: „előbb vagy utóbb likvidálnunk kell az Irán-barát Hamász militarista rezsimet, amely a Gázai övezetet ellenőrzi”. A Benjámin Netanjahu kormányfő bizalmasának számító politikus hozzáfűzte: „nem rögzítek menetrendet, de nem tűrhetjük, hogy ez a rezsim katonailag megerősödjön, és olyan rakétafegyverekkel rendelkezzen, amelyekkel területünket veszélyezteti”. Steinic azt követően fejtette ki ezt, hogy pénteken és szombaton 14 hónapja, az izraeli hadsereg Gáza övezet elleni hadművelete óta a leghevesebb összecsapások alakultak ki a szembenálló felek között.
    LÍBIA: AZ EU-VAL RENDEZŐDÖTT A VISZONY, SVÁJCCAL MÉG NEM
    Szirt – Líbia kapcsolatai az Európai Unióval (EU) rendeződtek a vízumokkal kapcsolatos nézeteltérések után, Svájccal viszont továbbra is megoldatlan a vita – jelentette ki vasárnap Músza Kúsza líbiai külügyminiszter. A vízumválság, amely veszélybe sodorta az EU és az olajexportőr Líbia közötti növekvő kereskedelmi forgalmat, vasárnapra megoldódott, miután az unió eltörölte a Svájc által vezető líbiai személyiségekre elrendelt utazási tilalmat, és sajnálkozását fejezte ki miatta. Svájc viszont „külön téma” – mondta a líbiai diplomácia vezetője a líbiai Szirtben, ahol éppen csúcstalálkozót tart az Arab Liga. Tripoli azzal torolta meg Svájc 188 líbiai személyiségre, köztük a legfőbb vezetőre, Moammer Kadhafira és családjára rótt beutazási tilalmát, hogy megtiltotta a schengeni övezet polgárainak beutazását Líbiába.
    ERŐFESZÍTÉSEINEK FOLYTATÁSÁRA KÉRI OBAMÁT AZ ARAB LIGA
    Szirt – Az Arab Liga évi csúcsértekezletének záróközleményében az arab vezetők felszólították Barack Obama amerikai elnököt, hogy „tartsa magát kezdeti kulcsfontosságú álláspontjához” a megszállt területeken folyó izraeli építkezések leállítását illetően. A líbiai Szirtben tartott tanácskozás résztvevői „felszólítják Obama elnököt, hogy továbbra is tartsa magát kezdeti kulcsfontosságú álláspontjához, követelve a telepépítési politika teljes leállítását az összes megszállt területen, beleértve Jeruzsálemet, valamint a természetes népességnövekedéssel indokolt építkezések leállítását is” a telepeken. Az arab vezetők hasonló felhívást intéztek az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország alkotta közel-keleti „kvartetthez” is.