Nincs veszélyben a politikai kultúra Németországban

A kancellár mindezt annak kapcsán fejtette ki a Rheinische Post című lap szombati számában megjelent interjújában,

 

 


Angela Merkel: Nincs veszélyben a politikai kultúra Németországban

 Angela Merkel kancellár szerint nem fenyegeti veszély a politikai kultúrát Németországban.

 A kancellár mindezt annak kapcsán fejtette ki a Rheinische Post
című lap szombati számában megjelent interjújában, hogy az utóbbi
hetekben szokatlanul éles politikai viták mérgezték a légkört nem
csupán a kormány és az ellenzék, hanem koalíció két pártja, a
konzervatívok és a liberálisok között is.
 Merkel nyilatkozatával egy időben Horst Köhler államfő megfedte a
tavaly november óta hivatalban lévő kormánypártokat, hangoztatva,
hogy hatékonyabb kormányzásra számított.
 A kancellár a politikai vitákat természetesnek nevezte, és úgy
vélte, hogy a korábbi, négy évig tartó nagykoalíciós kormányzás után
most tért vissza a normális állapot Németországban. A nagykoalíció –
mint hangoztatta – a demokráciában kivételes helyzetet jelent, ami a
politikai nézeteltéréseket háttérbe szorította. Most viszont a két
nagy párt, a konzervatívok és a szociáldemokraták politikai
elképzelései, illetve célkitűzései világosan eltérnek egymástól, a
kormánynak erősebb parlamenti ellenzékkel kell szembenéznie, és
ezáltal a viták is élesebbé váltak – mutatott rá Merkel, hozzáfűzve
azt is, hogy a gazdasági és pénzügyi válság miatt az ország
rendkívül nehéz politikai kihívások előtt áll.
 Erre utalt  a Focus című hetilapnak adott nyilatkozatában a német
államfő is, aki a koalíciótól hatékonyabb kormányzást várt. Horst
Köhler – aki maga is  Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tagja és
elnökké történt megválasztása előtt a Nemzetközi Valutaalap
igazgatója volt –  kijelentette, hogy a konzervatív-liberális
kormánytól nagyobb tetterőre számított. Ebből a szempontból az első
hónapok  csalódást okoztak – mondta az elnök, s mindenekelőtt a
rekord méretű államadósság lefaragását sürgette. Úgy vélte, hogy a
jelenlegi helyzetben átfogó adócsökkentésekre nincs  lehetőség.
Szavai szerint mindez „hazárdjáték” lenne. 
 Köhler a reformpolitikához való visszatérés mellett foglalt állást
, és úgy vélekedett, hogy a rövid távú programok helyett hosszú távú
politikai célokra, illetve elképzelésekre van szükség.

BreuerPress