OBAMA: AZ AMERIKAI-IZRAELI VISZONY NEM JUTOTT VÁLSÁGBA

 KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

 

 


 

 OBAMA: AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY CSÖKKENTENÉ A HIÁNYT
 Washington – Az új egészségügyi törvény az 1990-es évek óta a
legjelentősebb erőfeszítés a költségvetési hiány csökkentésére –
jelentette ki Barack Obama amerikai elnök csütörtökön, néhány nappal
a történelminek mondott törvény tervezett elfogadása előtt. A
Demokrata Párt vezetői a legfrissebb kongresszusi számításokat
idézve aznap elmondták: a törvénycsomag várhatóan több mint 130
milliárd dollárral fogja mérsékelni a deficitet az első tíz évben,
majd 1200 milliárd dollárral az elfogadása utáni második évtizedben.
A kongresszus költségvetési hivatala szerint az Obama-féle törvény
végrehajtása a következő tíz évben 940 milliárd dollárba kerülne. A
Capitolium demokrata vezetése úgy tervezi, hogy a törvényről
vasárnap tartják meg a szavazást. Republikánus politikusok csütörtök
reggel közölték: továbbra is ellenzik Obama elképzeléseit, és
mindent meg fognak tenni a szerintük költséges és veszélyes
törvényjavaslat kisiklatására.
 
 KADHAFI FIA ELUTASÍTJA A SVÁJCI KÁRTÉRÍTÉST
 Tripoli – Moammer Kadhafi líbiai vezető fia, Hannibal csütörtökön
elutasította Genf kanton hatóságainak az ajánlatát, hogy kártérítést
fizetnek a 2008 nyarán történt őrizetbe vételekor készült fényképek
közzététele miatt. Genf kanton hatóságai szerdán jelentették be,
hogy készek kártérítést fizetni, miután elismerték felelősségüket a
kiszivárogtatásért, amelynek következtében a Tribune de Geneve című
napilap tavaly szeptemberben megjelentette azokat a – nem túl
előnyös – rendőrségi fényképeket, amelyek a líbiai vezető fiának
őrizetbe vételekor készültek. Kadhafit és feleségét 2008-ban a
svájci hatóságok két napra őrizetbe vették, miután kitudódott, hogy
a szállodájukban bántalmaztak több alkalmazottak. A Kadhafi-pár
őrizetbe vétele után a két ország számos megtorló intézkedést hozott
egymás ellen.
 
 EGYÉRTELMŰEN ELISMERTE AZ FPÖ ELNÖKJELÖLTJE, HOGY VOLTAK GÁZKAMRÁK

 Bécs – Egyértelműen elismerte csütörtökön az Osztrák Szabadságpárt
(FPÖ) elnökjelöltje, hogy léteztek gázkamrák német koncentrációs
táborokban. „Természetesen voltak gázkamrák. Természetesen történtek
szörnyű bűntettek. Egyetlen értelmes ember sem vonja ezt kétségbe” –
fogalmazott Barbara Rosenkranz egy sajtótájékoztatón. A politikusnő
hetek óta tartó vitának vetett véget azzal, hogy félreérthetetlenül
állást foglalt a holokauszt témájában. Korábbi, félreérthetőnek
tartott nyilatkozatai miatt többen holokauszttagadással vádolták.

 
 FIZETETT A HALLGATÁSÉRT EGY PEDOFIL ÁLDOZATNAK AZ ÍR KATOLIKUS
EGYHÁZ
 Belfast/Budapest – Fizetett egy kislány korában pap által
megrontott nő hallgatásáért az ír katolikus egyház – közölte
csütörtöki számában a Belfast Telegraph. A kislányon nyolcéves
korában tett erőszakot egy katolikus pap, még 1979-ben. A tíz éven
át tartó szexuális visszaélést elismerve a derry-i főegyházmegye
2000-ben egy peren kívüli megállapodás keretében 12 ezer fontot
fizetett ki az áldozatnak. A belfasti lap értesülése szerint a
kifizetés feltétele az volt, hogy a nő és családja titokban tartja
az ügyletet. Az ír katolikus egyház feje, Sean Brady bíboros szerdán
bocsánatot kért amiatt, hogy részt vállalt egy pedofil ügy
eltusolásában. Írországban egyre többen követelik Brady bíboros
lemondását.
 
 A NÉMET EGYHÁZ KÉSZ KÁRTÉRÍTÉST FIZETNI A SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉSEK
ÁLDOZATAINAK
 Berlin – A német katolikus egyház kész kártérítést fizetni a
szexuális bűncselekmények áldozatainak – értesült a Süddeutsche
Zeitung. A lap csütörtöki beszámolója szerint az egyház már
vizsgálja ennek módozatait. Az egyik lehetőség az, hogy az
áldozatoknak egyéni kártérítést fizetnek. A másik szerint pénzügyi
alapot hoznak létre, amelyből az áldozatokat segítenék, illetve a
történtek feltárását és hasonló esetek megelőzését támogatnák. Az
elmúlt hetekben több németországi katolikus iskolában, illetve
intézményben derült fény arra, hogy egyházi személyiségek
fiatalokkal szemben szexuális bűncselekményeket követtek el. A
szóban forgó esetek évtizedekkel ezelőtt történtek, számuk jócskán
meghaladja a 100-at.
 
 OBAMA: AZ AMERIKAI-IZRAELI VISZONY NEM JUTOTT VÁLSÁGBA
 Washington – Az amerikai-izraeli viszony nem jutott válságba a
kelet-jeruzsálemi telepépítési terv miatt – jelentette ki Barack
Obama szerdán a Fox News hírtelevíziónak. Az amerikai elnök azt
mondta: a telepépítési terv nem segíti elő az izraeli-palesztin
békefolyamatot, az Egyesült Államok ennek ellenére Izrael
elkötelezett szövetségese marad, és a két ország népét különleges
kapocs köti össze, amely nem tűnik el. Obama úgy fogalmazott: a
telepbővítés „szerencsétlen döntés” volt Izrael részéről, de „néha a
barátok sem értenek egyet”. Izrael washingtoni nagykövete a napokban
úgy nyilatkozott: az amerikai-izraeli viszonyt 35 éve nem látott
mély válságba sodorta, hogy Izrael Joe Biden amerikai alelnök
közel-keleti látogatásával egy időben bejelentette 1600 új lakás
tervezett építését a megszállt Kelet-Jeruzsálemben.

 MCCHRYSTAL TÁBORNOK: MEGKEZDTÉK A BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSÉT
KANDAHÁRBAN IS
 Washington – Már megkezdődött a biztonság megteremtését célzó
művelet a dél-afganisztán Kandahár tartományban, és a következő
hónapokban nagy erővel csapnak le a tálibok fellegvárára – közölte
Stanley McChrystal tábornok, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi
erők vezetője szerdán. Kijelentése néhány nappal azután hangzott el,
hogy öngyilkos merényletek sorozatában 35 rendőr és civil vesztette
ott életét. A szombaton elkövetett négyes merényletet a tálibok
válasznak szánták a NATO azon bejelentésére, hogy nyáron offenzívát
indítanak Kandahár tartományban a lázadók kifüstölésére. Tavaly
augusztusban egy 4000 fős amerikai dandárt telepítettek Kandahárba,
hogy biztosítsa a dél-afganisztáni városba vezető útvonalakat, s
további pilóta nélküli repülőgépeket is odaküldtek, hatékonyabbá
téve a felderítést.