Tiltakozás a kopt-muzulmán erőszak ellen

 Vádemelés a dél-egyiptomi gyilkosságok után;

 


 Vádemelés a dél-egyiptomi gyilkosságok után; tiltakozás a kopt-muzulmán erőszak ellen

 Vádat emeltek szombaton Egyiptomban az ellen a három ember ellen, akiket hat kopt lelövése után tartóztattak le a héten az ország déli részében.

 Kairóban eközben több száz ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a vallási
közösségek közötti erőszak, illetve a hatóságok fellépése ellen.

 Felfegyverzett, autón közlekedő férfiak szerda este, a kopt ortodox
keresztények karácsonyán templomból távozó kopt híveket, illetve
járókelőket lőttek le egy felső- (dél-) egyiptomi településen, Kena
kormányzóságban. A merényletben hatan meghaltak.
 Az észak-kenai ügyészség szombaton vádat emelt az előző nap
elfogott három férfi ellen, mégpedig előre megfontolt emberölésért,
mások veszélyeztetéséért, köz- és magántulajdon megrongálásért, s 15
napra elrendelte az előállítottak fogva tartását, a vizsgálat
lefolytatása érdekében.
 A gyilkosság színhelyén, az ország egyik legszegényebb városának
számító Nagaa Hammádiban a koptok tudni vélik, kik a tettesek, de
úgy látják, hogy védelmezik őket, ellentétben a keresztény
kisebbséggel. A két közösség közötti viszály állítólagos – nemigen
kideríthető – több hónapos múltra visszanyúló kiindulópontja az,
hogy egy kopt fiatalember megerőszakolt egy muszlim lányt. A
lövöldözés óta kölcsönösek és rendszeresek a bolt- és
lakásgyújtogatások.
 Kairó központjában szombaton mintegy hatszázan – művészek, oktatók,
nem kormányzati szervek képviselői, diákok – gyűltek össze a
főügyészség előtt, hogy az erőszakcselekmények ellen tiltakozzanak.
Többen transzparenst emeltek a magasba, amely a „hatóságok
megdöbbentő hallgatását” ostorozta. Juszri Naszrallah filmrendező
szerint „ami történt, nem egyszerű bűncselekmény, hanem nemzeti
árulás, ami nemcsak a muzulmánok és keresztények kapcsolatát
fenyegeti, de egész Egyiptomot”. „A többség felelős a kisebbség
biztonságáért” – mondta Emád Atíja, a Vallásközösségek Közötti
Erőszak Elleni Harc Országos Bizottságának embere.
 Koptok, muszlimok, a Kefája ellenzéki csoport tagjai panaszt tettek
az ügyészségen a biztonsági szolgálat ellen, mert képtelennek
bizonyult az egyházi épületek megvédelmezésére.
 A koptok, azaz egyiptomi keresztények a mintegy 80 milliós ország
lakosságának nagyjából tíz százalékát teszik ki. Immár húsz éve
folyamatosan hátrányos megkülönböztetésre panaszkodnak.