Szaúdi látogatáson

Szaúd-Arábiába érkezett  a Hamász radikális palesztin szervezet damaszkuszi száműzetésben élő vezetője.


Szaúdi látogatáson a Hamász száműzetésben élő vezetője 

 


Szaúd-Arábiába érkezett vasárnap a Hamász radikális palesztin szervezet damaszkuszi száműzetésben élő vezetője, hogy Rijád segítségével tárgyalásokat folytasson a palesztinközi megbékélésről.

 Háled Mesaal a szaúdi diplomácia vezetőjével, Szaúd el-Fejszál herceggel tartott találkozója után emlékeztetett arra, hogy hivatalosan Egyiptom közvetít a Gázai övezetet ellenőrző iszlamista
Hamász és fő politikai riválisa, a Ciszjordániát irányító, mérsékelt világi Fatah mozgalom között a palesztin nemzeti megbékélés érdekében.
 Mesaal azt állította, hogy nagy előrelépés történt a közvetítők
részvételével zajló tárgyalásokon. Mint közölte, már a nemzeti
megbékélési megállapodás előkészítésének végső szakaszánál tartanak,
s valamennyien egyetértenek abban, hogy az egyezséget az egyiptomi
fővárosban írják majd alá.
 Az egyiptomi közvetítők korábban azt javasolták, hogy idén
júniusban tartsanak palesztin parlamenti és elnökválasztást a Gázai
övezetben és Ciszjordániában.
 Mesaal megjegyezte, hogy a Hamásznak vannak még bizonyos
fenntartásai az Egyiptom által előterjesztett
megállapodás-tervezettel kapcsolatban.
 A Fatah egyik magas rangú tisztségviselője Rámalláhban úgy
nyilatkozott: mozgalma támogatja az egyiptomi javaslatot, s annak
elfogadására buzdította a Hamászt, hogy megkezdhessék az egyezség
valóra váltását.
 Egy nyugati diplomata szerint a Hamász reméli, Rijád lebeszéli majd
Egyiptomot arról, hogy föld alatti kerítést építsen a hozzá tartozó
Sínai-félsziget és a Gázai övezet határán a csempészet
megakadályozása érdekében; a kerítés a diplomata szerint árthat a
Hamásznak.
 Mesaal és a szaúdi külügyminiszter vasárnapi tárgyalása volt a két
fél első ismert találkozója azóta, hogy a Hamász és a Fatah szaúdi
közvetítéssel 2007-ben Mekkában megállapodást kötött egy nemzeti
egységkormány megalakításáról. Szaúd-Arábia hivatalosan a Mahmúd
Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalmat támogatja. Ezért
Hamász-tisztségviselők bármely rijádi látogatása úgy is tekinthető,
hogy a szunnita királyság békülékeny gesztust tesz a – síita Irán
támogatását élvező – palesztin radikális szervezetnek.
 A Hamász 2007 nyarán – néhány héttel a mekkai egyezmény megkötése
után – fegyveres úton átvette az Izrael által 2005-ben kiürített
Gázai övezet ellenőrzését, kiszorítva az ottani hatalomból a
Fatahot. Ez utóbbi befolyása csak az Izrael által továbbra is
megszállva tartott Ciszjordánia palesztin önkormányzati területeire
terjed ki.
 A Hamász és a Fatah között éles ideológiai ellentétek feszülnek. Az
előbbi nem ismeri el Izrael jogát a létezéshez, és ellenzi, hogy
Abbász és a Fatah tárgyalni akar a zsidó állammal a tartós békéről.
A Fatah a korábbi tárgyalásokkal már lényegében elismerte Izraelt. A
szigorúan vallási alapokon álló Hamász az iszlám elveinek megfelelő
palesztin államot akar, a Fatah a világi, demokratikus
államberendezkedés híve.
 A Hamász nem tagja az 1964-ben alapított és a palesztinok
képviselőjeként nemzetközileg elismert Palesztinai Felszabadítási
Szervezetnek (amelynek tagja viszont a Fatah, sőt többséget élvez
benne).

 

BPI/MTI/AP/Reuters/AFP