Elfogták a zsidósága miatt megvert férfi támadóit

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke az esettel kapcsolatban azt mondta, a Fidesz mélyen elítéli ezt az esetet és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon.


Elfogták a zsidósága miatt megvert férfi támadóit

 

 Elfogott a rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy még a nyáron a
származása miatt bántalmaztak egy férfit a fővárosban, a Dohány
utcában; harmadik társuk elszámoltatása még tart – közölte a
Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI-vel.

 A rendőrség közleményében emlékeztetett rá: azt követően indítottak
nyomozást közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt, hogy június
30-án 23 óra 45 perc körül három fiatalember a Dohány utcában egy
ház kapujában – a rendelkezésre álló adatok szerint – beszélgetést
kezdeményezett a későbbi sértettel, akitől megkérdezték, hogy zsidó
származású-e. A igennel felelt, ezért a támadók ütni és rúgni
kezdték, minek következtében a férfi a földre került, könnyű
sérüléseket szenvedett.
  A rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek,
kihallgatták az áldozatot, egy, a közelben dolgozó taxist, valamint
az áldozattal korábban, a 173-as buszon együtt utazó állampolgárt és
a busz sofőrjét. Lefoglalták a közelben működő térfigyelő kamerák
felvételeit és elemezték azokat.
 Az összegyűjtött információk alapján a nyomozók eljutottak a
bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható támadókhoz, egy 16 éves
és egy 18 éves fiatalemberhez, harmadik társuk bűncselekménnyel
kapcsolatos elszámoltatása még folyamatban van – közölte a
rendőrség.
  A büntető törvénykönyv szerint közösség tagja elleni erőszakot
követ el, aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási
csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt
tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel
arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. A
közösség tagja elleni erőszak bűntettnek minősül, elkövetése öt évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
 Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) július elején
tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy zsidó fiatalembert vertek meg
a VII. kerületben. Az EMIH Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordult,
és kérte, tegyen meg mindent  a közbiztonság helyreállításáért és a
szóbeli, illetve a tettleges erőszak ellen, mivel megszaporodtak a
roma- és a zsidóellenes atrocitások.
 Bajnai Gordon kormányfő felkérte Draskovics Tibor igazságügyi
minisztert, hogy vizsgálja ki a megvert zsidó férfi ügyének
körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat,
mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében.
 Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes
elnöke az esettel kapcsolatban azt mondta, a Fidesz mélyen elítéli
ezt az esetet és minden olyan erőszakot, amely valakit származása
vagy vallása miatt ér Magyarországon. A képviselő felszólította az
illetékes rendőrfőkapitányt, hogy tegyen meg mindent az eset
tisztázására és az ilyen cselekmények megakadályozására.