Lengyelország és Franciaország közösen lépnek föl

Svájcban őrizetbe vett világhírű filmrendező, Roman Polanski
szabadon bocsátása érdekében .



 Lisszabon – A kormányzó Szocialista Párt nyerte a parlamenti
választásokat vasárnap Portugáliában a voksok több mint 99
százalékának összesítése alapján. A José Sócrates kormányfő vezette
Szocialista Párt (PS) a szavazatok 36,5 százalékát szerezte meg, a
legerősebb ellenzéki párt, a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD)
29 százalékot ért el. Manuel Ferreira Leite, a PSD
miniszterelnök-jelöltje elismerte pártja vereségét, és felelős
ellenzéki politizálást ígért. A két nagy mellett három kisebb párt
jutott be a lisszaboni parlamentbe: a jobboldali Néppárt 10,5
százalékkal, a radikális Baloldali Blokk 10 százalékkal és a
kommunista-zöldpárti szövetség a szavazatok 8
százalékával.

 RASMUSSEN: NEM IGAZ, HOGY EURÓPA ÉS KANADA NEM HOZNAK ÁLDOZATOT AZ
AFGANISZTÁNI MISSZIÓ SIKERÉÉRT
 Brüsszel) – Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár vasárnap
Brüsszelben emlékeztette Washingtont az európai és a kanadai
csapatok afganisztáni szerepvállalására; szerinte nem igaz, hogy
Európa és Kanada nem hoznak áldozatot a misszió sikeréért.
Elfogadhatatlan, hogy valaki azt mondja, Európa és Kanada nem fizeti
meg az árát annak, hogy Afganisztánban sikert érjenek el. Ez nem
igaz – mondta a NATO-főtitkár. Több mint 20 ország szenvedett el
katonai veszteségeket az ázsiai országban – tette hozzá. Mint
mondta, tudja, hogy Washingtonban „sokan csalódottak”, amiért néhány
ország húzódozik attól, hogy több katonát küldjön az afgán
hadszíntérre.

 A KATONAI-CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL TÁRGYALTAK AZ EU VÉDELMI
MINISZTEREI, SZEKERES NYILATKOZATA
 Göteborg – A katonai és a civil együttműködés erősítéséről,
valamint az európai uniós harccsoportok alkalmazásáról tárgyaltak az
európai uniós (EU-) tagországok védelmi miniszterei a svédországi
Göteborgban hétfőn kezdődött kétnapos értekezletükön – tájékoztatta
Szekeres Imre honvédelmi miniszter a helyszínről telefonon az MTI-t.
Ezek az együttműködési formák például az egészségügyre, a
telekommunikációra, a hírszerzésre, a kormányzati kommunikációra
terjedhetnek ki, és nagy szerepet kaphatnak a modern
békefenntartásban vagy béketeremtésben, a politikai stabilitás
fenntartásában. A politikus megjegyezte: ha az EU hatékonyan akar
erősíteni egy küldetést, az anyagi forrásokat pedig ésszerűen és
célszerűen felhasználni, úgy ezt az együttműködést teljesen
összehangoltan kell végezni.

 NYELVTÖRVÉNY – A SZLOVÁK KULTURÁLIS MINISZTER SZERINT SZLOVÁKIA
GYŐZÖTT
 Pozsony/Budapest – Szlovákia győztesként került ki a
nyelvtörvénnyel kapcsolatos vitából – jelentette ki Marek Mad’aric
kulturális miniszter vasárnap este az egyik szlovák kereskedelmi
televízió adásában. Szlovákia szempontjából történelminek nevezte a
nagyobbik kormánypárt, a Smer minisztere azt, ahogy a nyelvtörvény
körüli szlovák–magyar vita végződött. Azt mondta, Szlovákia megvédte
álláspontját, a magyarok pedig hazugnak bizonyultak. A végeredményt
a szlovák diplomácia óriási sikerének tartja, siker a kisebbségi
jogok terén, a jogérvényesíthetőségben és belpolitikai vonalon is –
ismertette Marek Mad’aric szavait hétfői számában az Új Szó című
pozsonyi napilap.

 EGYSÉGES JOGI HELYZETET SZORGALMAZ AZ AUSZTRIAI NÉPCSOPORTOKNAK EGY
SZAKÉRTŐI TESTÜLET
 Bécs – Egységes jogi helyzetet szorgalmaz az ausztriai
népcsoportok, köztük a magyarok számára egy szakértői tervezet,
amelyet hétfőn mutattak be Bécsben. A tanulmány a törvényileg
elismert nemzeti kisebbségek – osztrák szóhasználattal népcsoportok
– egyesületeinek ernyőszervezete, az Osztrák Népcsoportközpont
kezdeményezésére készült. A felkérés annak alapján született, hogy a
jelenlegi osztrák kormány jogalkotási programjában szerepel az
1976-ban született népcsoporttörvény átdolgozása és egy kisebbségi
alapjogi katalógus alkotmányba foglalása. A szakértői testület az
alkotmány módosításával felsorolásszerűen rögzítené a kisebbségi
jogokat, továbbá egységes szintre, a szlovén és a horvát
népcsoportok nemzetközi szerződésben – az 1955-ös Államszerződésben
– rögzített jogainak szintjére emelné a kisebbségek jogainak
védelmét a hivatali nyelvhasználat, az oktatás és a kultúra
területén.

 ERŐSÖDÖTT AZ MPP A SZÉKELYUDVARHELYI IDŐKÖZI ÖNKORMÁNYZATI
VÁLASZTÁSON
 Bukarest – Egy önkormányzati képviselői hellyel többet szerzett
korábbi mandátumszámához képest a Magyar Polgári Párt (MPP) a
székelyudvarhelyi helyi tanácsban az ottani időközi önkormányzati
választások hétfőn közzétett eredménye szerint. A legtöbb szavazatot
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kapta, amely azonban
nem tudta megőrizni a 2008-as romániai helyhatósági választások
nyomán az MPP-vel szemben kialakult egy mandátumnyi előnyét a
székely város önkormányzati testületében. A vasárnapi időközi
megmérettetés után mindkét párt 9-9 mandátumot szerzett. A mérleg
nyelvének szerepét a Zöld Párt tölti be, amely átlépte a bejutási
küszöböt, és egy mandátumot nyert.

 VARSÓ ÉS PÁRIZS KÖZÖSEN LÉP FÖL ROMAN POLANSKI SZABADLÁBRA
HELYEZÉSÉÉRT
 Varsó – Lengyelország és Franciaország közösen lépnek föl a
Svájcban őrizetbe vett világhírű filmrendező, Roman Polanski
szabadon bocsátása érdekében – közölte vasárnap a lengyel
külügyminiszter. Radek Sikorski elmondta a PAP lengyel
hírügynökségnek, hogy Bernard Kouchner francia külügyminiszterrel
megállapodtak abban, hogy közös felhívást intéznek a svájci
hatóságokhoz az ügyben, egyszersmind azt tervezik, hogy kegyelmet
kérnek Polanskinak Hillary Clinton amerikai külügyminisztertől. Az
Oscar-díjas filmrendező lengyel-francia kettős állampolgár.
Lengyelországban élte le a fiatalkorát, de már évtizedek óta
Franciaországban él. Szombat este vették őrizetbe Svájcban egy
2005-ben kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Polanski azért
utazott az alpesi országba, hogy a zürichi filmfesztiválon vasárnap
este átvegye a neki odaítélt életműdíjat.