Izrael nem újítja fel

 a török közvetítéssel folytatott tárgyalásokat Szíriával


 Izrael nem újítja fel a török közvetítéssel folytatott tárgyalásokat Szíriával

  Az izraeli kormány ragaszkodik ahhoz, hogy közvetlenül tárgyaljon a békéről Szíriával, és nem újítja fel a Törökország közvetítéssel folytatott konzultációkat – jelentette ki szerdán az izraeli külügyminiszter-helyettes egy interjúban.

 „Nagyra értékeljük Törökország erőfeszítéseit, de ezek nem jártak
sikerrel” – mondta Danni Ajalon a Reuters hírügynökségnek,
hozzátéve, hogy ez nem a törökök miatt, hanem Szíria
„hajthatatlansága” miatt alakult így.
 Ehud Olmert miniszterelnöksége alatt Szíria és Izrael között Ankara
közvetítésével kezdődtek tárgyalások 2008-ban, és a felek némi
haladásról is beszámoltak. A konzultációk végül tavaly szeptemberben
szakadtak meg Olmert lemondása miatt.
 A márciusban hivatalba lépett Benjamin Netanjahu feltétel nélküli,
közvetlen tárgyalást ajánlott Szíriának. Damaszkusz ehhez azt
követeli, hogy Izrael előre kötelezze el magát a Szíriától 1967-ben
elfoglalt Golán-fennsíkról való kivonulás mellett.
 A zsidó állam ahhoz ragaszkodik, hogy Damaszkusz szakítsa meg
kapcsolatát az iráni iszlám rendszerrel, és hagyjon fel a libanoni
síita Hezbollah, valamint a palesztin Hamász támogatásával. Bassár
el-Aszad szíriai államfő elutasította ezt a követelést, és úgy
vélte, Netanjahuval nem fognak áttörést elérni a béketárgyalások
ügyében.
 Ajalon leszögezte, hogy a Netanjahu-kormánynak nem áll szándékában
ismét igénybe venne a török közvetítést. „Levontuk a tanulságot
abból a tapasztalatból, hogy a közvetett tárgyalások nem működnek.
Ha (a szíriaiak) valóban békét akarnak, és nem csak a békefolyamatot
fenntartani, amely kiszabadítja őket nemzetközi elszigeteltségükből,
tehát, ha tényleg komolyan gondolják, akkor leülnek velünk
tárgyalni” – mondta a külügyminiszter-helyettes.