Polgári védelmi gyakorlat

 kezdődött Izraelben

 


Példátlan méretű polgári védelmi gyakorlat kezdődött Izraelben

 Példátlan méretű polgári védelmi gyakorlat kezdődött vasárnap Izraelben.

 Egy katonai szóvivő közlése szerint az öt napra tervezett gyakorlat
során szimulált rakétatámadások és merényletek segítségével
gyakorolják a védelmet a Libanonból és a Gázai övezetből érkező
támadások ellen, de felkészülnek esetleges szíriai és iráni
légicsapásokra is.  A mentőszolgálatok, a hadsereg, a rendőrség, a
helyi hatóságok és a minisztériumok feladata lesz tesztelni a civil
lakosság védekezését a hagyományos, valamint a bakteriológiai és
vegyi fegyverekkel szemben.
 A gyakorlat egyik csúcspontja kedden lesz, amikor az egész
országban megszólalnak a szirénák és a riadókészültség során a
lakosoknak rekordidő alatt, három percen belül az óvóhelyeken kell
lenniük.
 Maga a kormány is részt vesz a gyakorlatban: olyan üléseket
tartanak, amelyeken a feltételezett háborús helyzetekben kell
döntéseket hozniuk. Már vasárnap ennek keretében ült össze a
Benjámin Netanjahu vezette kabinet, és a kormányülést követően
tanácskozott a gazdasági szükséghelyzet bizottsága, amelynek célja a
lehetőségek szerint biztosítani a mindennapi élet folyamatosságát
ellenséges támadás esetén is. Ez utóbbi testület vezetője, Ehud
Barak védelmi miniszter szerint “rutingyakorlatról” van szó,
ugyanakkor hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen benne az egész
lakosság részvétele.
 “Ellenségeink úgy vélik, hogy hátországunk a gyenge pontunk, ezért
erősödnünk kell e téren és fel kell készülnünk minden helyzetre” –
jelentette ki az izraeli katonai rádióban Matan Vilnai védelmi
miniszterhelyettes.
 Harmadszor tartanak ilyen típusú gyakorlatot Izraelben a libanoni
síita Hezbollah elleni 2006 nyári háború óta, és első ízben szerepel
benne a több mint ezer kilométerre fekvő Iránból érkező rakéták
elleni védelem. A múlt héten hasonló, négy napos felmérő gyakorlatot
tartott az izraeli hadsereg is.