A város, amely sosem alszik

Száz esztendős,


A város, amely sosem alszik

 

Lassan száz esztendős, ma már kertvárosok és új települések veszik körül.

 

Egy város, ahol az élet sosem áll meg, amelyben mindig történik valami. Ide csöppentem már 1973-ban, és így ez lett választott új hazám kedvenc új városa. A Földközi Tenger vize mossa partját, már az Ószövetségben is említést tesznek róla, vagyis inkább ikervárosáról, Yaffóról, mint az Ókor egyik fontosabb kikötője. Jelentősége az idő múlásával hanyatlásnak indult, majd a 20. században, Tel Aviv-val egyesülve, Meir Dizengoff irányítása alatt indult meg azon az úton, amelyen röpke fél évszázad alatt világvárossá nőtte ki magát.

 

 

 

 

 

 

 

„Napfény, délutáni szieszta, zárt boltok, erősen légkondicionált színházak és közösségi termek. Ez egy más világ.” Írtam azoknak, akik Magyarországon maradtak. „Itt minden az utcán történik, az emberek mosolyognak, kedvesen és türelmesek, csak egy kicsit hangosak.” És ami még fontosabb, segítőkészek. A turistákra és újonnan érkezőkre duplán mosolyognak. Legalábbis így volt ez akkor, 1973-ban. Majd jött a Jom kipuri háború, a késő délutáni órákban Tel Aviv kék egén még feltűnt az ELAL utolsó járata, mely elhozta az osztrák fővárosból az ott tartózkodó orosz bevándorlókat. A sötétítést, a légiriadót, a háborút barátaimmal vészeltem át, így váltunk igazi izraelivé. Aztán Tel Aviv zegzugait, tereit, parkjait is megkedveltem, már a tengerparton is otthonosan közlekedtem, sőt az újaknak már én mondhattam el, hogy a sheratoni tengerparton nők és férfiak külön fürdenek. Apropó, így van ez még ma is. Érkezésem óta a város nagyot változott, de a Suk (a piac) még a régi, ez ne hagyja ki senki, aki arra jár, az árusok nem csak az importból visszamaradt termékekkel, hanem kelet gyümölcsivel s megannyi virágjával, helyi különlegességgel várják az odatévedőket. A környéken vannak viszont azok az árusok is, akik a Betzalel által alapított művészeti iskolákat végezték, és az izraeli képzőművészet múltját, jelenét és jövőjét kívánják plasztikában, vásznon, és ékszerben megjeleníteni.

Egy-egy helyen, még ma is láthatóak a régi, művészi megmunkálású utcatáblák, bár ma már inkább az esélyegyenlőség új törvénye szerint inkább a három-, illetve négynyelvű kiírások vannak többségben. A Shenkin utca érintésével érdemes felsétálni a Rotschild körútra, ahol a korabeli Bauhaus remekeit csodálhatjuk meg, a pálmafákkal és kávézókkal tűzdelt környéken. Érdemes megjegyezni, hogy mindez mára a világörökség része. Itt a közelben láthatjuk az éppen átépítés alatt álló nemzeti színházat, a HaBimat is. Tőszomszédságában egy múzeumot, és Tel Aviv legnagyobb koncerttermét is megfigyelhetjük. Itt vezényli Zubin Mehta is az izraeli filharmonikusokat is, akik hamarosan Budapesten is fellépnek, a Nyári Zsidó Fesztiválon.

Ugyan a város a közel keleten található, de hangulatában és életvitelében erősen Amerikát idézi. Talán ennek lehet betudni, hogy az emberek itt is vallásra, fajra, nemre és hovatartozásra való tekintet nélkül együtt élnek. Vannak, akik Szombaton a zsinagógába sietnek, s vannak, akik a tengerpartot veszik célba.

Igaz, lezárt utcák is itt-ott találhatók az ünnepre való tekintettel, De ez úgy tűnik, senkinek sem okoz nagyobb problémát.

Írnom kellene pár sort egyik kedvenc kertvárosáról is, Givataimról, hiszen ott jártam ulpánra (bentlakásos nyelviskola) az Ulpán Borochovba, de ennek ma már nyoma sincs, hisz helyére hatalmas lakóparkot húztak fel (ez arrafelé is divat). A város régi ipar negyedei helyett, hangárjaiban és kikötőiben, ma már az éjszakai élet az úr, a világ-szerte ismert előadóival, D.J.-ivel és parti-helyszíneivel. Van itt azért főiskola is, egyetem is, világhírű kórházakban sincs hiány, és természetesen itt is egyre több giga pláza található. Sőt, a közel kelet első felhőkarcolója, a Kolbo Shalom is itt volt. Építészetileg van itt a Török hódoltságot idéző épület, a brit mandátumot hirdető együttes, és persze modern felhőkarcolók minden formában. Itt-ott megbújik még egy-egy osztrák-magyar házikó is, amelyet a korai 19. századi cionisták húztak fel maguknak, hogy némileg otthon érezzék magukat a közel kelet fergetegében.

Itt kiáltották ki a Függetlenséget is 1948-ban, a Rotschild körúton. Az épület még mindig itt található. Itt alakult az első Kneszet (izraeli parlament), a korai Operaházban, melynek helyén ma egy felhőkarcoló van. Ez egy igazi befogadó város, itt mindenki otthonra talál, hisz itt nemcsak a múltat konzerválják, hanem a jövőt is tervezik. Így aztán, ha minden igaz, Szombaton pihenő metrók is lesznek itt. Itt járnak már azok az autóbuszok is, hozzá kell tenni, hogy a lakosság többségének hangos kritikája mellett, útban Jeruzsálem felé, amelyeken elválasztják a hölgyeket a férfiaktól. Persze nem ez a jellemző, hiszen maga Tel Aviv mindig is modern elveiről, s már-már ateista világnézetéről, illetve “carpe diem” életstílusáról híres. Vannak itt muzulmánok és keresztények, etiópok és oroszok, magyar és Fülöp-szigetekiek, és egy-két bennszülött Tel avivi is.

Izrael Jeruzsálemet tartja fővárosának. Erre kérem olvasóimat is. Mindennek ellenére, sajnos egyre többen, még az Izraellel barátságos viszonyt fenntartó államok is Tel Avivban tartják követségeiket. Ezzel is azt akarják kifejezni, hogy Tel Avivot fogadják el az ország szívének. Minden kormányhivatal pont ezért itt is tart egy képviseletet. A száz éves Tel Avivról könyvtárakat töltöttek már meg, jó magam csak annyit fűzhetek hozzá, hogy az Izraelben töltött 30 esztendő nagy részét ebben a városban töltöttem, tapasztalataim szerint ez talán a világ legélhetőbb városa. Ajánlom Önöknek is, hogy töltsenek itt el egy pát kellemes évet, a világról és az életről alkotott képük bizonyosan megváltozik. Ha Tel Avivról beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nem csak város, hanem régió székhely is, kertvárosok, kisebb települések, luxus negyedek és kis-város méretű üzleti épület-együttesek veszik körül.

                                                                                                          Breuer Péter