négy és fél milliárd dollárt

 a palesztinoknak


 

   – A nemzetközi közösség közel négy és fél milliárd dollárt, a vártnál
sokkal nagyobb segélyt ajánlott fel a Gázai övezet újjáépítésére és
a palesztin gazdaság fellendítésére a Sarm es-Sejkben tartott
adományozó értekezleten – jelentette be hétfőn az egyiptomi
külügyminiszter.

    A következő két évre 4,481 milliárd dollárt gyűjtöttünk össze –
mondta az egyiptomi tengeri üdülőhelyen megrendezett konferencia
zárásaként Ahmed Abul Geit.
        A találkozón 80 ország és nemzetközi donorszervezet
képviseltette magát. Ott volt Hillary Clinton is, aki amerikai
külügyminiszterként első ízben jár a Közel-Keleten.
    A Palesztin Nemzeti Hatóság eredetileg 2,78 milliárd dollár
segélyben reménykedett, beleértve a háború sújtotta palesztin
enkláve, a Gázai övezet újjáépítésére szánt 1,33 milliárd dolláros
összeget. Magyarország 50 millió forinttal segíti a palesztin
egészségügyet.
    A fórumot Hoszni Mubarak egyiptomi elnök nyitotta meg.  Felszólította az
izraeli kormányt, hogy fogadja el az Arab Liga 2007. márciusi
csúcsértekezletén kidolgozott békejavaslatot.
    Hillary Clinton az új washingtoni kormányzat nevében lendületes
amerikai politikát ígért a Közel-Keleten, és arról beszélt, hogy
gyors lépések megtételére van szükség. A cél szerinte olyan
palesztin állam megteremtése, amely “felelős partnere lesz”
Izraelnek és a szomszédos arab országoknak.
    Mahmúd Abbász szerint “az izraeli agresszió lerombolta azt, amit
a palesztin hatóság felépített 15 év alatt”. Felhívta a figyelmet
arra, hogy a palesztin gazdaságnak nyújtott támogatás egymagában nem
elégséges, miután az Izraellel fennálló politikai konfliktus
továbbra is rendezetlen.
       Várkonyi László külügyi szakállamtitkár a helyszínről telefonon
elmondta az MTI-nek, hogy Budapest 50 millió forintnyi segélyt ajánl
fel, az összeget az egészségügyi szektorba fogja irányítani.
Magyarország szakértelmével segíti a palesztin egészségügyet, s
berendezéseket – esetleg orvosokat – bocsát valamely palesztin
kórház rendelkezésére, megsérült gyermekek rehabilitációjára. A
részleteken még dolgoznak, és egyelőre arról sincs döntés, hogy
melyik palesztin kórház kapja a segítséget. Az államtitkár is
hangsúlyozta, hogy a politikai rendteremtés a Gázába irányuló pénzek
jó felhasználhatóságának előfeltétele.

 

BreuerPress/MTI/AFP/Reuters