A BÉKE ELSŐ NAPJA

Schöner Alfréd


 

 

 

Amikor e sorokat írom január 18- a van. Keveredés a a fejben és a lélekben. Január 18. a budapesti gettó felszabadulásának napja, január 18. a béke első napja itt Izraelben, az Öntött ólom hadművelet, a gázai háboru után. Vajon valóban ez a béke első napja? Itt Erecben éltem át az Öböl háborút, az Invéj Záám hadműveletet, a II. Libanoni háborút és most a harcot a gázai övezetben.

Megcsillant a remény, mégis kételyeim vannak…

2009. január 18. 12.00 óra van. Azt hallom a hírekben, hogy az egyoldalúan kihirdetett tűzszünet ellenére (vagy miatt) reggel óta újabb 15 rakéta csapódott a sokat szenvedett déli térség, Beér Sevá, Ásdod, Áskelon, Szdérot területére. A Hámász terroristái ismét “hűek voltak önmagukhoz”, megint polgári célpontokat kerestek, és találtak. E városokban az emberek hosszú évek óta óvóhelyen élnek.

A béke első napja. Úgymond fellélegezve sétálok a parkban, amelyet alig egy év alatt épített fel ez a nagyon szép nyolcvan-kilencven ezer lakost magába foglaló, dinamikus kisváros, Kefár Sava. Közel az un. ipari negyedhez, az egykori elsőligás futball csapattal rendelkező város stadionjának tőszomszédságában. E sportklub futball csapatában több magyar játékos is szerepelt, több-kevesebb sikerrel.

 

                                                                  SÁMSON

 

Nem messze innen a Somron hegyek látszanak, talán két kilóméterre, a Somron hegyek, melynek alacsony csúcsai összeérnek az éggel. Persze nem a lankák olyan magasak, hanem talán a horizont oly alacsony. A Föld és az Ég összeér e helyen.

Asivatagi milliöbe épült fel Kefar Sava, s benne a Városi Park, a terület új büszkesége. Pihenőhelyül öregeknek, mozgás korlátozottaknak, játszótér kicsinyeknek, sportolási lehetőség a fiataloknak. Ápolt minden, csend van, pihenés, mintha néhány percig megérintene az Éden kerti atoszmoszféra.

Igaz az Édenben nem voltak szobrok, itt viszont a frissen telepített gyeptéglák lankáira hangulatteremtő, gondolat isnpiráló művészi alkotások kerültek.

A szobrok megálmodója és készitője Nizan Yoel Ávidor, izraeli születésű, szobrászművész, egy Ramat Hasaron melletti mosáv szülötte, 13 éves korában készítette első szobrát. Az autódidakta művész tehetsége révén vált országosan elismert alkotóvá. Egyéni stílusa, vasból készített kicsit provokatívnak tűnő szobrai most már az ország legújabb parkját ékesítik. Ihletének forrása a természet, a klasszikus művészet, s nem utoldó sorban a zsidó hagyomámy, a Biblia világa.

Az első kompozíció fókuszában Sámson áll, aki négy-öt méteres magasságban emelkedik ki a befüvesített talajból. Az alkotás a Bírák könyvének azon jelenetére utal, amikor Sámson immár megvakítva, Dágon templomának oszlopait elementáris erővel töri szét.  A szoboregyüttes megformázása igen plasztikus. A nehézkes oszlopok megrepedeznek, s az enberi fizikai erő végességéről, illetve végtelenségéről tanúskodnak. Avidor művészetét nem a plasztikai kidolgozottság jellemzi. Fémcsíkokból vágja,- varrja,- heggeszti össze hőseinek arcformáját. A lélek tükre, a szem itt semmilyen szerepet nem játszik. Az érzelmeket nem az arc mimikája tükrözi, hiszen sem az arc formája, sem rezdülése nem nyer nála megfogalmazást. A kompozíció mégis összerendezett. Avidor meglepő módon állítja be a jelenetet, hiszen a park legmagasabb pontjára helyezi, közel a stadionhoz. Így a dágoni templom két oszlopa a ég felé meredező hatalmas világító testeivel konvergál. A heroizmus egyedi formáját bemutató szobortól nem messze játszóterek vonják magukra a figyelmet. Mellette hokipálya nyújt szórakozást a görkorcsolyát szerető fiataloknak. Vajon mit szólna ehhez Sámson?

 

JONÁS ÉS A CETHAL

Amerre a szem ellát tudatosan ültetett pálmafasor díszeleg. A pálmafák tövében további szobrok húzódnak meg, vagy éppenséggel hivalkodva hívják fel magukra a figyelmet.

Jónás könyvének klasszikus története elevenedik meg a hatalmas tér mértani közepén. A művész posztamensre emelte a cethalat, sárgára festve a cethal vaskontúrját, melyet vastraverzek hálóznak be, ugyanakkor áttetszővé is tesznek. Így jól láthatóvá válik a hal gyomrában magábaroskadó Jónás próféta. Itt sincs jelentősége az arc kidolgozottságának csak kizárólag a mozdulatoknak. A próféta kezét a fejére helyezi, fülét befogva, szemét eltakarva. Nem akar hallani a világ esendőségéről, sem Ninivéről, sem az Úrról, sem az isteni utasításról, sem a világítótoronyról, csak a hal pirosra festett két szeme mered előre, s nézi a végtelent. E két szem valamit tud, valamit lát. Talán a jövőt? Amit Jónás nem akart látni?

 

DÁVID

A park tövében épített házak árnyékában helyezkedik el a Dávid és Góliát történetét megörökítő szobor. Dávid vékony, öntudatot sugárzó figura kezében a lesúlytó kardddal fejét szelíden a magasságok felé emeli. Haját összekuszálta a kósza szél. Előtte Góliát hatalmas levágott feje. Páncél sisakja önmagáért beszél. Ez nem más, mint a tragikus hybris megtestesülése. Mily biztos volt győzelmében, fitogtatta erejét, csörrentette kardját és páncélzatát, hivatkozott talmi erejére, biztos volt abban, hogy legyőzi a kis Dávidot. Az örök Góliát megsemmisülésre van ítélve.

 

GOLIJÁT

 

 

Talán kellett volna olvasnia – mondanám iróniával – a 121. zsoltár mondatát “Íme nem alszik, nem szunnyad Izrael Őrzője”.

A kard  a posztamens tetejéig ér, amelybe a szobrász beleégette a készítés dátumát, 2008-at. Egy évet tévedett.

Izraelt belekényszeritették, hogy újból győzzön!

Ez a béke első napja.

 

Rabbi
Prof.SchőnerAlfréd    

 

Izrael, Kefar Sava, 2009. január 18.