BALASSI INTÉZET

A Magyar Kultúra

Napján.


A Balassi Intézet és a hálózatához tartozó külföldi magyar kulturális intézetek programjai a Magyar Kultúra Napján.

 

 

BALASSI INTÉZET

Külföldi vers címmel január 21-én 17 órától Háy János íróval Váradi Júlia a Gézagyerek hindi nyelvű megjelenése kapcsán a kortárs magyar irodalom külföldi fogadtatásáról is beszélget. Az író novemberben tért haza indiai felolvasókörútjáról. A beszélgetéssel egy időben nyílik a Balassi Galériában Fejér Gábor fotókiállítása, melynek anyagát abból a Budapest-hídfőváros című albumból válogatták, amelyhez Háy János írt megrendítő történeteket a hidak körül kavargó világról, emberekről, sorsokról. Az esten közreműködik a ’round nine goes jazz.

 

 

BERLIN

A Magyar Kultúra napját idén a CHB az erdélyi zenének és zenészeknek szenteli, ezen belül is a Gyimes legendás hegedüsének, Zerkula János emlékének. A Muzsikás Együttes és a Bartók vonósnégyes segítségével az Erdélyben született Bartók Béla zenéjének gyökereit ismerheti meg a közönség. Emellett fellépnek a 2008 májusában elhunyt Zerkula tanítványai is. Az este során rövid részleteket mutatunk be a 2009 februárjában bemutatásra kerülö Bartók Requiem címü filmböl.

 

 

BÉCS

A bécsi Collegium Hungaricum a Gödöllői Kastélymúzeummal közös rendezvénnyel emlékezik meg a Magyar Kultúra Napjáról. E nap alkalmából nyílik meg a CH kamaratermében a múzeum munkatársai által megrendezett, „Gödöllő, a nemzet ajándéka” című kiállítás.

A magyar nemzet különleges koronázási ajándékkal lepte meg 1867-ben Ferenc Józsefet és Erzsébet királynőt, a gödöllői kastéllyal. A kiállítás a kastély kulturális múltjának és jelenének legizgalmasabb eseményeit mutatja be. A tárlat különlegesen nagy súlyt fektet Erzsébet királyné – az Ausztriában rajongva szeretett Sissi — és magyarság bensőséges, baráti kapcsolatának bemutatására. (A kiállítás 2009. február 20-ig tekinthető meg.)

A kiállítás megnyitása előtt a kastély történetéről, egykori és mai kulturális szerepéről Dr. Papházi János a kastélymúzeum osztályvezetője tart előadást.

A programot ifjabb Balogh Gyula és népizenekarának koncertje zárja. Az együttes Erzsébet királyné legkedvesebb magyar nótáiból állított össze egy közel egy órás programot.

 

 

BRÜSSZEL

A Konkrét Konstruktivizmus Magyarországon című kiállítás a megnyitója. Kiállított művészek: Maurer Dóra, Konok Tamás, Hetey Katalin, Haraszty istván, Haasz István, Nemes Judit, Nadler István, Gayor Tibor

A megnyitót Krausz Adrienne zongorakoncertje követi.

 

 

DELHI

‘Budapest, nőváros’ – Kőrösi Zoltán felolvasóestje, Burger Barna fotóival illusztrálva. Az író és a fotográfus személyesen is részt vesz a programon. 

A rendezvény egyben része a „Régi és új Budapest” című, egész január folyamán tartó programsorozatnak.


 

HELSINKI

Komolyzenei koncert lesz január 23-án a helsinki Sziklatemplomban. Szólista Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész Schubert – Liszt: – Du bist die Ruh,
– Auf dem Wasser zu zingen,- Die junge Nonne,- Erlkönig Chopin:
– Polonaise-Fantasie, – Nocturnes, – Walce, Gounod – Liszt: Faust Walce

A koncerthez Pro Cultura Hungarica kitüntetés átadása is kapcsolódik.

 

 

KAIRÓ

Hubay Miklós, Szfinx című darabját a Sherif Hamdi vezette Lightgroup társulat mutatja be az El-Hanager színházban.

 

 

LONDON

Január 20-án a fiatalabb generáció képviselői, művészei társalognak a magyar kultúráról, a szigetországi magyarok, magyar alkotók helyzetéről a múltban és jelenben illetve a 20 éve történt rendszerváltás kultúrára gyakorolt hatásáról. Meghívást kapott többek között Szirtes György (író), Sárközi Mátyás (író), Gömöri György (író), Tóth Valéria (újságíró), Reiniger-Hahn Veronika (újságíró), Tarsoly Eszter (UCL SSEES), Steierhoffer Eszter (kurátor szakos hallgató), Jovánovics Tamás (művész), Lehoczky Ágnes (író).

 

Január 21-én mutatkozik be Londonban Lehoczky Ágnes fiatal költő, akinek Budapest to Babel címmel 2008. év végén jelent meg kötete a brit Egg Box kiadó gondozásában. A művet és szerzőjét George Szirtes mutatja be.

Január 22-én Kurtág Judit és Jan Mech kortárs videó-és hangművészek kiállítása nyílik. A különleges videó installációs kiállítás kiindulópontja Kafka Boldogtalanság című novellája.

Ugyancsak a Kultúra Napján hirdeti ki a Londoni Magyar Kulturális Központ legújabb, fiatal tehetségeknek szóló képzőművészeti pályázatát. A pályázati kiírásban felhívnánk minden Nagy-Britanniában illetve Magyarországon élő fiatal művészt, hogy megszabott keretek között, figyelembe véve az LMKK-nak otthont adó épület műemléki jellegét, ám fantáziáját szabadjára engedve az LMKK nagytermére szabott, tér-specifikus installációt tervezzen, alkosson. A pályázat nyertese alkotását kiállíthatja a kulturális központ nagytermében 2009 első félévében

 

 

MOSZKVA

Fordításelméleti konferencia a Himnusz újrafordításáról, az oroszországi magyar műfordítók részvételével. A konferenciát rövid ünnepség előzi meg, s ebből az alkalomból nyitják meg Moser Zoltán ” Magyar íróportrék” c. fotókiállítását is.

 

 

NEW YORK

A New York-i Magyar Kulturális Intézet szervezésében 2009. január 23-án kezdődik Extremely Hungary címmel a több mint egy éven át tartó Magyar Kulturális Évad.

 

 

STUTTGART

A Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben Márai Sándorra (1900–1989) emlékeznek, az író halálának 20. évfordulóján.

Márai városai, Márai Budapestje címmel Szalay Sándor előadóestje Márai műveiből

Sebők Marcell (történész) előadása: „Márai városai. Márai Budapestje“

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása: „Úgy éreztem magam, mint valami nagy utazó…“

Közreműködik

DJ Vajna

DJ Sanyi


 

 

POZSONY

Ünnepi hangverseny a Szlovák Rádió nagy hangversenytermében

Nagy Zsolt karmester Párkai István növendékeként végzett a Zeneművészeti Főiskolán. Jelentős európai és tengerentúli projekteket vezetett neves zenekarokkal, együttesekkel és szólistákkal. 1990-től öt évig Eötvös Péter asszisztenseként tanított a karlsruhei Institut für Neue Musikban, később ugyanitt az Institut für Musiktheater zeneigazgatója lett. Volt az International Eötvös Institute vendégprofesszora, az Israel Contemporary Players művészeti tanácsadója és első karmestere. 1999-ben Izraelben elnyerte az „Izraeli Zene Legjobb Előadója” címet. Mintegy száz világbemutató és CD-felvétel dirigense, a világ számos fontos zenei fesztiváljának rendszeres vendége. A koncerten közreműködik a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara.

Műsoron:Liszt Ferenc: Mefisto Walzer, Les Preludes és Bartók Béla: Brácsaverseny

 

 

RÓMA

A Podium Pannonicum köteteit mutatják be, amely a Római Magyar Akadémia gondozásában jelent meg: egy 20. századi magyar drámaantológiát Gács Éva fordításában, egy 20. századi versantológiát, Sztanó László fordításában valamint az első magyar költőnőnek, Petrőczy Kata Szidóniának a  verseit  Cinzia Franci fordításában.

 

SEPSISZENTGYÖRGY

ARCPOÉTIKA  címmel ÁDÁM GYULA csíkszeredai fotográfus kiállításának megnyitója        

Miután október 23-án a Magyar Művészetért díjat vehette át a csángó népi hagyomány fotós megjelenítéséért, majd a Buzăuban megszervezett országos fotókiállítás nagydíját, a novemberi marosvásárhelyi könyvvásáron is megmutatkozott munkájának szakmai igényessége: a marosvásárhelyi könyvvásáron a legszebb könyv címet kapta a Székelyföldi vízikerekek nyomában c. fotóalbum; nem sokkal később a Kolozsváron c. néprajzi jellegű munkáit díjazták: a színes kép kategóriában az első, azaz a Szabó Tamás-díjat kapta Ádám Gyula

 

A világban élő román és magyar fotóművészek III. nemzetközi szalonja

A Budapesten és Bukarestben, valamint Nagyváradon egy időben megnyíló tárlat fővédnökei Románia elnöke, Traian Băsescu, illetve Magyarország köztársasági elnöke, Sólyom László; a tárlat a román illetve magyar kultúra napját hivatott méltóképpen megünnepelni. A nemzetközi fotószalon a nagyváradi fotográfusok Tavirózsa klubjának szervezésében valósul meg. A képek válogatását külön zsűri végzi

Az estet a  TRIO CORINA BURA kamarahangversenye zárja.

 

 

PRÁGA

„Mindent csak egyszer elmondani” rajz kiállítás megnyitója a PMKK pincegalériában. Résztvevők: Fischer Judit, Lóránt Anikó, Szörényi Beatrix FKS – Fiatal Képzőművészek Stúdiója Budapest

Ünnepi koncert PMKK nagyteremben Csáki András gitárművész közreműködésével

 

 

TALLINN

Január 22-én 17 órakor Koródi János festőművész kiállításának megnyitója

18 órakor: 100 éves a Nyugat – a folyóirat bemutatása a Kandalló melletti irodalmi esték sorozatban

 

 

VARSÓ

Január 18-án A Lengyel (királyi) Rádióval közösen az intézmény Lutoslawski termében Dohnányi műveit Jandó Jenő zongoraművész tolmácsolja. A felvételt a Rádió II.programja felvételről közvetíti egy később meghatározott időpontban.

BreuerPress-info