Gázai offenzíva

3. részre osztották a

 Gázai övezetet


 Az izraeli szárazföldi csapatok három
részre osztották a Gázai övezetet – jelentette vasárnap az izraeli
média.

    Az izraeli erők többek között az egykori zsidó település,
Necarim körzetében tartózkodnak, körülbelül három kilométerre
Gázavárostól. A körzetben húzódik a Gázai övezet fő észak-déli
közlekedési útvonala, és a hadsereg így akarja korlátozni azoknak a
palesztin fegyvereseknek a szabad mozgását, akik rakétákat lőnek ki
Izraelre.
    Az izraeli hadsereg egyik szóvivője elmondta: a szárazföldi
alakulatokat elsősorban a Gázai övezet északi részén vetik be, hogy
lerombolják a rakéta-kilövőállásokat. Az offenzíva célja, hogy a
minimálisra csökkentsék az Izrael elleni rakétatámadásokat, teljes
leállításukat azonban “irreálisnak” nevezte.
    A szárazföldi csapatok – a tüzérség, a légierő és a
haditengerészet támogatásával – a palesztin terület több szektorában
is mélyen előrenyomultak. Az izraeli harckocsik közeledtére Necarim
körzetéből családok tucatjai menekülnek személy- és teherautókon dél
felé – közölték szemtanúk. Harckocsik vágtak ketté egy fontos
közlekedési útvonalat Dzsabalíja és Beit Lahíja közelében is, a
Gázai övezet északi részén. A két település körzetében voltak a
leghevesebb összecsapások az izraeli katonák és a palesztin
fegyveresek között, akiknek többsége Hamász-harcos.
    “A hadművelet gyorsabban halad, mint gondoltuk” – közölte Avi
Benjahu tábornok, a hadsereg szóvivője.
    Nevük elhallgatását kérő izraeli katonai források szerint az
izraeli erők jelenleg a vártnál gyengébb ellenállásba ütköznek.
“Nincs közelharc, az ellenállás fő formáját az akna- és tüzérségi
lövedékek jelentik” – mondta egy magas rangú izraeli katonai
illetékes újságíróknak. “Lehetséges, hogy egy bizonyos ideig
ellenőrzésünk alatt kell tartani egyes szektorokat, ahonnan
rakétákat lőttek ki, de nem célunk a Gázai övezet visszafoglalása” –
tette hozzá.
    Az egyik Hamász-vezető, Musir al-Maszri viszont úgy
nyilatkozott, hogy az “ellenségnek nem sikerült elérni céljait, és
az ellenállás, a rendelkezésre álló kevés eszközzel, meglepetést
okozott neki”.
    Az izraeliek három – dandár-nagyságú – alakulattal, összesen
több ezer katonával nyomultak be a Gázai övezetbe. Az izraeli
hadművelet az övezet északi részére összpontosul, mert a legtöbb
rakétát onnan lőtték ki Izrael területére, de délen is legalább egy
benyomulás történt – a Hamász ugyanis titkos alakulatokon próbál
fegyvereket becsempészni Egyiptomból. Az izraeli csapatok egyelőre
nem hatoltak be a nagyobb gázai városokba. A Jediót Ahronót izraeli
napilap szerint a hadművelet alapelve az, hogy hatalmas túlerőt kell
alkalmazni, s mindent megtenni a saját katonák védelmére – még akkor
is, ha ez polgári személyek életébe kerül.
    Palesztin orvosi források szerint 23 palesztin vesztette életét
éjfél óta az izraeli szárazföldi hadműveletben. Gázavárosban
legalább öt polgári személy meghalt és további 40 megsebesült a
belvárosi üzletnegyedet ért vasárnapi tüzérségi támadásban.
    Az Izrael elleni palesztin rakétatámadások vasárnap is
folytatódtak: 25 rakéta csapódott be a zsidó állam területén –
közölte a hadsereg. Az egyik lövedék Szderótban eltalált egy házat,
egy nő könnyebben megsérült. Netivot városból is jelentettek
rakétabecsapódásokat.

BreuerPress/MTI/dpa/AP/Reuters/AFP-