Hillernél nincs, lehetetlen!!

A Szentföld öröksége


Hiller: „Páratlan csodákat mutat be az átalakuló Szépművészeti Múzeum”

 

 

„December 11. emlékezetes nap lesz a Szépművészeti Múzeum több mint 100 éves történetében” – jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a múzeum térszínt alatti bővítéséről, valamint az ott 2009 nyarán megnyíló, egyedülálló, kizárólag Budapestre tervezett kiállításról számoltak be.

 

„A múzeum felépítése óta a legnagyobb bővítése előtt áll” – mondta a miniszter, aki szerint ritkán fordul elő Közép-Európában, hogy a beruházással nem új épületet emelnek, vagy a korábbit csinosítgatják, hanem több rétegben és több szinten indítanak egy új vállalkozást.

A beruházás ideje alatt is nyitva tart a Szépművészeti Múzeum, sőt nagyon különleges kiállításokkal – mint például „A Szentföld öröksége – várja majd a látogatókat.

 

A tárlatról a miniszter elmondta, hogy nagyszerű együttműködés eredményeképpen jött létre. „A 9000 évet felölelő kiállítás Európában páratlan csodákat mutat be” – jegyezte meg a miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy az ország határain túl is nagy érdeklődést kiváltó tárlat nyílhat meg éppen akkor, amikor komoly átalakítási munkák kezdődnek az intézményben.

„Baán László vezetésével a Szépművészeti a világ múzeumainak élvonalába került” – hangsúlyozta miniszter hozzátéve, hogy az itthon őrzött kincseink, és amit a világ nyújthat, az ebben az intézményben együtt látható.

 

Ez a kiállítás fontos a Szépművészetinek, de nagy jelentőségű a mi múzeumunk számára is” – mondta James S. Snyder, a Jeruzsálemi Izrael Múzeum igazgatója.

 

Aliza Bin-Noun, Izrael Állam budapesti nagykövete emlékeztetett arra, hogy előző nap írták alá az Oktatási és Kulturális Minisztériumban a 2009-2011-es évekre szóló magyar-izraeli Kulturális Csereprogramot. A nagykövet beszámolt arról is, hogy 2009-ben ünnepeljük az Izrael Állam és a Magyar Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének huszadik évfordulóját. Ennek alkalmából a két ország közös művészeti programok, fesztiválok megrendezését tervezi. Aliza Bin-Noun szerint ennek az eseménysorozatnak ez a kiállítás lesz az egyik fénypontja.

 

 

 

A Szépművészeti Múzeum térszínt alatti bővítése – Turisztikai és látogató központ a Hősök terén

 

Budapesten az elkövetkezendő évek legnagyobb új építésű kulturális beruházásaként épül meg a Szépművészeti Múzeum új, térszint alatti épületrésze. A beruházás jelentős részben európai uniós forrásból valósul meg. A kiemelt projekt támogatási szerződését csütörtökön, ünnepélyes keretek között írták alá a Múzeumban.

 

A jelentős európai múzeumokban már néhány évtizede robbanásszerűen megnőtt a látogatók száma, itthon pedig az utóbbi évek kiállításai arra mutattak rá, hogy egy-egy nagyobb tárlat akár több százezer érdeklődőt is becsábít a falak közé.

Ezzel párhuzamosan a látogatói igények is megváltoztak, az intézményeknek ma már nem csupán a műtárgyak megőrzésére és bemutatásra kell helyezni a hangsúlyt, hanem egyfajta „élménycentrummá” kell válniuk.

A múlt század elején tervezett múzeumok épületei azonban már nem alkalmasak a megváltozott igények kielégítésre, ezért olyan új terekkel szükséges bővíteni azokat, ahol a szükséges új funkciók is helyet kapnak. Ma már egy modern múzeum elengedhetetlen része egy jó kávézó és étterem, egy színvonalas múzeumi bolt, gyermekfoglalkoztatók, korszerű látogatói információs centrum vagy egy több funkciójú előadóterem.

 

A térszínt alatti bővítés bruttó 3,7 milliárd forintos európai uniós támogatásáról 2007. július 27-én született kormánydöntés. Ennek köszönhetően 8867 m2-nyi területtel bővülhet a Múzeum.

A térszint alatt építendő látogatóbarát múzeum és turisztikai központ az intézmény 1906-ban történt megnyitása óta a legnagyobb új fejlesztés mind a Múzeum, mind pedig a Hősök tere vonatkozásában. A földfelszín alatti új épületrésszel olyan terek, funkciók és szolgáltatások (időszaki kiállítótér, gyermekfoglalkoztató, előadóterem, múzeumshop, kávézó, étterem) jöhetnek létre, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen egy jelentős európai múzeum és épített környezete.

Mindez úgy valósulhat meg, hogy eközben a Szépművészeti Múzeum Schikedanz Albert által tervezett épülete továbbra is megőrzi eddigi külső megjelenését. Ugyanakkor a főváros turisták által leggyakrabban látogatott terén gyökeresen megváltoznak az oda érkezők fogadásának körülményei.

A tervek szerint 2011 tavaszára elkészülő, az állami támogatással együtt összesen 3,7 milliárd forintos beruházás nem csupán a múzeum bővítését célozza, hanem a főváros egy fontos, új turisztikai központja épül majd a Világörökség részét képező Hősök terén.

 

A Szépművészetei Múzeum bővítésének tervei 2005 óta készülnek Szécsi Zsolt építész irányításával. A régi épületre vonatkozó tervfejezeteket Mányi István, az épület rekonstrukcióját több évtizede folyamatosan tervező építész készíti. Munkájukba a múlt év telén meghirdetett tervjavaslati verseny győztesei, Karácsony Tamás DLA építész és munkatársai idén tavasszal kapcsolódtak be. Az engedélyezési tervet a három vezető tervező együtt jegyzi.

 

A szerződéskötést követően dolgozzák ki a tenderterveket, majd kiírják a fővállalkozói tendert. Az új épület tényleges kivitelezési munkálatai 2009 őszén kezdődhetnek meg, a befejezés 2011 tavaszára várható.

 

A beruházás ideje alatt is nyitva tart a Szépművészeti Múzeum, sőt nagyon különleges kiállításokkal – mint például „A Szentföld öröksége” – várja majd a látogatókat.

 

 

A Szentföld öröksége – Kincsek a jeruzsálemi Izrael Múzeumból

2009. június 19. – szeptember 6.

 

A Szépművészeti Múzeum talán legizgalmasabb jövő évi kiállításának ígérkezik a Jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből válogatott, „A Szentföld öröksége” című tárlat.

A június közepén nyíló kiállítás műtárgyai mintegy 9000.éves időszakot ölelnek fel.

A tárlat olyan kuriózumokat mutat be, mint a Holt-tengeri tekercsek egy darabja, vagy Rembrandt, Chagall és Rodin remekművei. A tárlaton bemutatandó műtárgyak legkorábbika a Kr. e XIV. századból, míg a legkésőbb született alkotás 2005-ből való.

 

A mai Izrael területének történetét évezredeken át a kultúrák és a vallások találkozása jellemezte, több világvallás tekinti a földet szent helyének. A szakralitás, a szentség értelmezése és művészi megnyilvánulása az a rendezőelv, amely átfogja a tervezett budapesti kiállítás egészét.

A bemutatott remekművek az Izrael Múzeum különböző gyűjteményi részeiből, különböző történelmi időszakokból és különböző művészeti területekről származnak, ily módon a kiállítás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet néhány esetben magától értetődő, néhány esetben pedig meglepő kapcsolatokra a műalkotások között, valamint képet adjon a térség történetének kulturális sokszínűségéről.

A látogatók találkozhatnak itt életnagyságú antropoid múmiakoporsókkal, kashmíri koránnal, hannukah-gyertyatartóval, a torinói lepelről készült XIX. századi felvétellel, Rembrandt, Chagall és Poussin képpel, Rodin szoborral, Chagall festménnyel, Rothko-képpel, a kortárs Wallinger és Boltanski alkotásaival.

A tárlat egyik legkiemelkedőbb jelentőségű kiállítási tárgya a Holt-tengeri tekercsek egyik darabja: az Ézsaiás tekercs csaknem 50 cm hosszú töredéke.

 

A Jeruzsálemi Izrael Múzeum 2009 folyamán átfogó rekonstrukciós munkálatok miatt zárva tart. Ez teszi lehetővé, hogy a jeruzsálemi gyűjtemény számos féltve őrzött, a múzeum állandó kiállításán szereplő műtárgya 2009 nyarán, egyedüli európai helyszínként, Budapesten legyen látható.

 

A kiállítás kurátora Yigal Zalmona, az Izrael Múzeum főkurátora. Rendezője Jerger Krisztina.

BreuerPress