Seherezádé

Markó Iván új darabja a

Fesztivál Színházban


 Az Ezeregyéjszaka Seherezádéjának új alakját kelti életre szombaton este a Fesztivál
Színházban Markó Iván és a Magyar Fesztivál Balett. Az ősbemutatóval
együtt az est második részében az Angyalok üzenete című darab
felújítását láthatja a közönség Budapesten, a Művészetek Palotájában 
    Markó Iván az Ezeregyéjszaka mai utalásai után kutatva szinte
teljesen félretette a téma eredeti, egzotikus környezetét. A
cselekmény időbeli eltolását alkalmazta: a történet a mából indul,
majd visszatér a múltba, a mese világába, befejezésként pedig a
jelenben keresi a mű igazságát.
    “Női darab” született: a koreográfus rendező úgy vélte, hogy
most a nők szemszögéből kell szólnia a korszellemről. A
Seherezádéban egy olyan szép, fiatal nő drámája rajzolódik ki, aki
egyetlen férfiban sem találja meg mindazt együtt, amit keres.
    A legismertebb arab mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka
változatait évszázadokon át szerzők, tudósok és fordítók állították
össze. A hatalmas mesegyűjteményből a zeneszerző, Nyikolaj
Rimszkij-Korszakov négy történetet választott ki Seherezádé című,
1888-ban komponált zenekari szvitje számára.
    Markó Iván az Angyalok üzenete koreográfiáját először 2006-ban
Johann Sebastian Bach kompozíciói, a Máté-passió és a Magnificat
részleteire készítette. A darab témája a szeretet, a biztonság, az
érintés, az együtt repülés élménye. A zsidó-keresztény kultúra közös
alapjára, a tízparancsolat szellemére építkezik, a legújabb kor
problémáira összpontosítva. Loósz Krisztina, Nyári Gábor, Szőke
Renáta, Issovits István és Kiss Krisztián szólisták tolmácsolják az
“üzenetet”. A Seherezádé címszereplője Juracsek Júlia és Szőke
Renáta lesz, a Vezírt Issovits István és Seffer Balázs személyesíti
meg, az arany rabszolga szerepét pedig Nyári Gáborra és Szigeti
Gáborra bízta a koreográfus-rendező.

 

 

BreuerPress-MTI