Roma Holokauszt

Nemzetközi Szeminárium
2008.VII.31– VIII.3.


Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az Európa Tanáccsal együttműködésben „Roma Holokauszt” témakörben nemzetközi konferenciát szervez Budapesten 2008. július 31 és augusztus 3. között. A nemzetközi konferencia célja, hogy a holokauszt oktatásában fontos szerepet betöltő pedagógiai szakértők, gyakorló pedagógusok, és mindazok, akik segíteni tudják a holokauszt oktatásában, a roma holokauszt megfelelő megjelenítését, találkozhassanak és megoszthassák tudásukat és információikat.
Augusztus 2-a a roma holokauszt emléknapja. 1971-ben a Romani Union Kongresszus döntött az emléknap megalapításáról. Magyarországon 1994 óta emlékeznek meg a roma származású második világháborúban odaveszett áldozatokról, 2003 óta a Nehru parkban, ahol 2006-ban emlékművet is állítottak fel.
Az Európa Tanács először a roma népességre vonatkozóan 1969-ben fogalmazott meg ajánlásokat, amelyben javasolja a roma közösség oktatási programokban történő részvételének erősítését. 2000-ben az ET megfogalmazta az európai roma gyerekek oktatásáról szóló dokumentumot, amely keretében számos program megvalósítására kerül sor. A jelen továbbképzés a „Pestalozzi” program keretében jött létre.
A programon 20, az Európa Tanács különböző országából – többek között Olaszországból, Spanyolországból, Norvégiából, Görögországból – érkező pedagógus és 23 magyar pedagógus vesz részt. A magyar pedagógusok közül nagyobb számban van vidéken tanító tanár.
Az Európa Tanács részéről 6, magyar részről 4 szakértő ad elő és vezet különböző workshopot. A programhoz az OKM egy korábban meglévő DVD-t fejlesztett tovább és fordított le angol nyelvre. A „Roma Kultúra Virtuális Háza/ The House of Roma Culture” című DVD-t az összes résztvevő megkapja.
A Task Force for International Cooperation on Holocaust Education, Remembrance and Research nevezetű nemzetközi szervezet, amelynek az OKM is tagja, az Oktatási Munkabizottsága keretében működtet egy albizottságot, amely a „Roma Genocide” témakörrel foglalkozik. A Linzben megszervezésre került ülésre a jelenlegi osztrák elnök egy kiadványt készíttetett, amely a második világháború roma családi történeteit tartalmazza. Ezt a kiadványt az osztrák elnök hozzájárulásával megkapják a résztvevők. Az Európa Tanács u.n. „Factsheets on Roma History” című dokumentumát bocsátja a pedagógusok rendelkezésére.
A program jelentőségére való tekintettel, a minisztérium támogatásával létrejött egy web felületet a Holokauszt Emlékközpont honlapján, amely július 31-től vált elérhetővé. A honlapon elérhető anyag a tanórákon hasznosítható tananyagvázlatot tartalmaz. A munkát Dupcsik Csaba történész és tankönyvíró végezte, aki jelen konferencián is előadó.
BreuerPress