Szerveződő al-Kaida-sejtet

számoltak fel Izraelben


Az izraeli rendőrség és a belbiztonsági szolgálat letartóztatott két
izraeli arabot és négy kelet-jeruzsálemi palesztint, akiket azzal
vádolnak, hogy al-Kaida-sejtet akartak létrehozni Izraelben.
Elfogásukról pénteken számolt be a Sin Bét belbiztonsági
szolgálat. A csoport egyik tagja, a jeruzsálemi Héber Egyetem
vegyész hallgatója állítólag merényletet tervezett George Bush
helikoptere ellen az amerikai elnök egyik idei – januári vagy májusi
– látogatásakor.
A 24 éves, názáreti Mohammed Nidzsam a diákotthonból, ahol
lakott, mobiltelefonjával fényképeket készített arról a
helikopter-leszállópályaként használt jeruzsálemi stadionról, ahova
a Bush vezette küldöttség is érkezett. Felvette a le- és felszálló
helikoptereket, és az al-Kaida nemzetkozi terrorhálózathoz köthető
egyik internetes fórumon útmutatást kért Bush helikopterének
lelövésére vonatkozóan.
A gyanúsítottakat júniusban és júliusban tartóztatták le, s
pénteken emeltek vádat ellenük – tudatta közleményben a Sin Bét. A
csoport tagjai 21 és 24 év közöttiek. A másik izraeli arab, a 22
éves, tajbei Ibrahim Nasaf szintén a Héber Egyetemen tanul.
A Sin Bét szerint a hat férfi többször találkozott a jeruzsálemi
al-Aksza mecsetben, hogy megpróbáljon megszervezni egy helyi
al-Kaida-sejtet. Több gyanúsított a pokolgépgyártás ismertetőit is
letöltötte számítógépén.
Nemrégiben, július 9-én két beduint helyeztek vád alá Izraelben,
mert állítólag kapcsolatban álltak az al-Kaidával, és merényletekre
készültek a zsidó állam területén. A dél-izraeli Rahat faluban élő
beduinok katonai támaszpontokról és más célpontként számításba
vehető helyekről, egyebek közt felhőkarcolókról és az izraeli
nemzetközi repülőtérről adtak át stratégiai jelentőségű
információkat a világhálón az al-Kaidának. Ez volt az első eset,
hogy a biztonsági erők izraeli állampolgárokat tartóztattak le a
terrorhálózattal való együttműködés gyanúja miatt.
BreuerPress-MTI