Izrael csapást mérhet Iránra

az amerikai elnökválasztás után


Izrael csapást mérhet az iráni nukleáris létesítményekre, mégpedig
az amerikai elnökválasztás és az új elnök beiktatása közötti
időszakban – vélekedett John Bolton, az Egyesült Államok volt
ENSZ-nagykövete egy brit napilapban kedden megjelent interjúban.
Az amerikai külpolitikát illetően a keményvonalas táborba
tartozó, az Iránnal szembeni katonai fellépést pártoló Bolton úgy
látja, az Egyesült Államok tulajdonképpen már letett arról, hogy
katonai erővel kényszerítse Teheránt nukleáris programja
felfüggesztésére.
Izrael ezzel szemben “fél szemmel a naptárat figyeli”, az iráni
nukleáris képességek fejlődése és a védelmi kapacitás ezzel
párhuzamos növekedése miatt. Természetesen figyelik az amerikai
választási naptárat is – nyilatkozott a Daily Telegraphnak.
Szerinte a választás előtt Izrael nem fog tenni semmit, mert
megjósolhatatlan, hogy lépése milyen hatással lenne a szavazás
kimenetelére. Ha a demokrata jelölt, Barack Obama nyeri az
elnökválasztást, az kizárná a katonai csapás lehetőségét, de némi
időt talán akkor is hagynának maguknak, ha a republikánus John
McCain kerül ki győztesen a versengésből. Ezért a november 4-i
választás és a 2006. január 20-i beiktatás közé eső időszak lenne a
legalkalmasabb Izrael számára egy katonai csapásra.
Eközben a Jerusalem Post izraeli lap internetes kiadása kedden
arról adott hírt, hogy a hét végén villámlátogatásra Izraelbe várják
Michael Mullent, az amerikai vezérkari főnökök egyesített
bizottságának elnökét. A Jerusalem Post megjegyzi: ez az értesülés
tápot adhat az izraeli támadásról lábra kapott találgatásoknak.
Néhány héttel Mullen tervezett utazása után az izraeli vezérkari
főnök, Gabi Askenázi látogat Washingtonba.

BreuerPress-MTI/APA