NÁSZÓ

HETI SZAKASZ


“SAVANYÚ A SZŐLŐ” A FOGADALMÁRNAK
“Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesitését – – – teljesitsd amit megfogadtál. Jobb ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel és nem teljesited” (Prédikátor, 5, 3-4).
Szakaszunk olvasása közben önkéntelenül ez a prédikátori vers jut eszünkbe. Heti szakaszunk, Nászó, egyik fejezete szabályozza a fogadalomtevő státusát és azt nagyon szük keretbe szoritja. A zsidó fogadalmár nem remete – ahogy egyes forditások nevezik – nem is szerzetes, sőt még csak nem nem is önmegtartóztató, aki cölibátust vállal magára.
Hanem mi?
Ime szakaszunk előirja, hogy aki názir fogadalmat tesz, annak tilos bort és szeszes italt inni és szőlőt enni. Az egész fogadalom – ha nem kötötte ki másként – 30 napra van maximálva. Ezenkivül tilos haját és szakállát nyirnia és kell hagyni, hogy vadon nőjön valamint halottat sem volt szabad érintenie.
Ennyi lenne az egész?
Igen.
A fogadalom letelte után a fogadalmárnak áldozatot kell hoznia és utána lenyirhatja haját, szakállát.
A fogadalmár, vagyis a názir, egyfajta szentséget vállalt magára. Ahogy a kohanitáknak munka közben tilos volt bort inniuk és halottat érinteniük – ezt elvárja a Tóra a fogadalmat tevőtöl is. Aki önkéntesen magára vállal bizonyos megszoritásokat, amikre a Tóra nem kötelezi őt – az bizonyos foku szentes életet él és ennek a külsőségekben is meg kell nyilvánulni. Részeg fogadalmár – akárcsak részeg kohanita – a zsidó felfogás szerint elképzelhetetlen.
* * *
Bár a Tóra itt egy egész fejezetet szentel a fogadalmárnak és előirja viselkedési normáit és bár a Talmud egy teljes traktátust szentel a fogadalmaknak (Nedárim) – ez nem jelenti azt, hogy a zsidó felfogás egyértelmüen pozitiv beállitottságu, ami a fogadalmakat illeti. A Talmudban van egy különvélemény, amely szerint a fogadalmárnak azért kell áldozatot hozni, miután letelt fogadalma ideje – hogy vezekeljen vétkéért. És mi a vétke? Az hogy megvonta magától a bor örömét! (Nedárim 6a).
A fogadalomból – ha nem kötötte ki mennyi időre – 30 nap után “szabadul” a fogadalmár, miután meghozta a kötelező áldozatot. Napjainkban, amikor nincs Szentély és nem lehet áldozatot hozni – a fogadalom örökké tartana. Ezért vezették be hogy az ujév (Ros hasana) előtti napon, a zsidó ember elmond a zsinagógában egy előirt szöveget (benne van az imakönyvekben) amelyben kéri társait – akik erre a célra egy ad hoc biróságot alkotnak – mentsék fel őt a tudatos vagy tudatalatti fogadalmaktól, amelyeket év közben magára vállallt. Azok is elmondanak egy szöveget, majd azt mondják háromszor “Fel vagy oldva” és ezzel a fogadalom anullálódott.
A történelemből jól ismert Sámson esete, aki egész életében fogadalmár volt, bort nem ivott és a szőlőskert közelébe sem ment és amikor csalfa módon Delila, egy filiszteus nő, elárulta és levágták hajfonatait – elvesztette legendás erejét és a filiszteusok kezébe került. (lásd Birák, 13-17 fejezetek valamint Az Ősi Forrás (15) Nők a Bibliában, Delila történetét).
Volt aki hét évre szóló fogadalmat tett, mint Helena királynő (lásd uo) . Minden időben voltak zsidók, akik Istenhöz való ragaszkodásukat ilyen vagy olyan fogadalommal akarták demonstrálni. A korok exegétái különböző módon reagáltak erre és kommentálták a jelenséget.
A Talmudban negativ példát látnak a Názir jelenségében és ezt a “szomszédsággal” indokolják. Ugyanis szakaszunkban a fogadalmár törvénye közvetlenül a hütlen asszony fejezete után jön, mondván ezzel, hogy “aki látja mi történik a hütlen asszonnyak, aki kihivta férje gyanuját – az vigyázzon magára és elsősorban őrizkedjen a bortól és szeszes italtól… (Szóta,2a).
* * *
Abarbanel, Mose Alsech és mások a fogadalomban egyfajta szentségfokozatot látnak, amit a Tóra megállapitott, illetve lehetővé tett, a kohanitán és levitán kivül. Amazok születéstől fogva birtokolják ezt a fokozatot, mig a fogadalmárok ezt önszándékból érhetik el.
Már utaltunk arra hogy a zsidó fogadalmár nem volt remete, sem szerzetes, hanem valami egészen más. Lássuk mint mond erről rabbi Ovádjá Szfornó, a neves középkori exegéta:
“A zsidó fogadalmár nem sanyargatja magát fölösleges böjtökkel, amelyek Bölcseink szerint csökkentik az ember erejét és ezáltal kevesebbet tanul és nincs ereje a micvákat teljesiteni (lsd Táánit 11,b), vagy olyan önkinzó cselekedetekkel mint bizonyos álszent papok, hanem lemond a borról és ezzel csökkenti az élvhajhászást és fékezi ösztönét…”. A hosszu haj növesztésében is azt látták, hogy ezzel lemond a fogadalmár maga szépitgetéséről és ezáltal sikerül neki szellemibb, fennköltebb életet élni.
Ez és egyéb hasonló vélemények (a továbbiakban Maimonidés) azt sugallják hogy a zsidóság nem nézi túl jó szemmel a sanyargató fogadalmakat és a Tóra itt adott törvényei tulajdonképpen az arany középutat vannak hivatva bemutatni. Egyrészt a hedonista élvhajhászást, másrészt az önsanyargató, a világot feketében látó életszemléletet akarja a Tóra eliminálni, amikor azt mondja: nem elégszel meg azzal a szentségfokkal amit a Tóra előir? Szentebb akarsz lenni? Tessék: tedd ezt és ezt, rövidre fogott fogadalmat, a három előirt feltétel alapján és ezzel kész. Utána hozzál áldozatot!
***
Maimonidés irja az Elvek fejezetében:
Ha az ember azt találná mondani: mivel az irigység, a vágyak és a megbecsülés kivánása és megkövetelése, rossz, negativ dolog, amelyek az embert elveszejtik a világból – magam mögött hagyom őket és eltávolodok az ellenkező irányban. Olyannyira hogy nem eszik húst, nem iszik bort, nem nősül meg, nem lakik szép lakásban és nem öltözik szépen, hanem zsákruhát ölt, ahogy a népek papjai teszik – ez egy nagyon helytelen út és tilos ezen járni; aki ezt az utat járja – vétkesnek minősül – – – hiszen ahogy mondták Bölcseink, a fogadalmár aki csak a bort vonta meg magától, kell hogy engesztelést (áldozatot) hozzon – még sokkal inkább az aki mindent megvon magától. Ezért parancsolták meg Bölcseink, hogy ne tagadjon meg az ember magától semmit, csak azt amit a Tóra megtiltott és ne vegyen magára, esküvel és fogadalommal olyasmit amit a Tóra megengedett, ahogy azt a jeruzsálemi Talmud bölcsei mondták (Jerusálmi, Nedarim, 9,1):”Nem elég neked amit a Tóra megtiltott, hogy még további tilalmakat veszel magadra?” (Maimonidés, Hilchot Déot, 3, 1).
***
Baruch Epstein rabbi, a Tórá Tmimá szerzője, egy sor bizonyitékot hoz arra nézve, mennyire igaza van Maimonidésnek a fentiekben. R’ Méir Szimche, a dvinszki gáon, nem lát a fogadalmárban követendő ideált, valamit amit érdemes utánozni – hanem egyfajta gyógyszert, ami valakit képes sanyaru szellemi helyzetéből kiemelni..
A zsidó történelem ismer nem egy helyzetet, anikor fogadalmárok megpróbálták magukat a fogadalom alól felmentetni. Ezt a Halacha lehetővé teszi, mégpedig úgy hogy egy Bét Din vagy egy szakavatott rabbi, megismeri a fogadalomtevő személyes körülményeit és arra a meggyőződésre jut, hogy a fogadalmat csak egy bizonyos adott esetben, vagy hiszemben tette. Ha ez nem áll fenn – a fogadalom érvénytelen.
Egyszer – meséli a Talmud – Alexander Jánnáj, a Hasmoneus király idejében, feljött vidékről 300 zsidó fogadalmár, akik keresték a lehetőséget befejezni fogadalmukat. Ez csak a kötelező áldozat által volt lehetséges – fejenként 3 bárány, vagyis összesen 900 bárány. Simon Ben-Sátách, a Szánhedrin feje, aki a király sógóra volt, az uralkodóhoz fordult azzal a kéréssel, legyen a szegény fogadalmárok segitségére, abban hogy befejezhessék a – talán elhamarkodottan tett – fogadalmat. Ehhez 900 bárány szükséges – mondta.
Alexander Jánnáj sem volt mai gyerek és alkuba bocsátkozott sógórával: legyen fele-fele. A felét én a felét te. Az beleegyezett. Később a király megtudta hogy Simon nem adott egy megveszekedett bárányt sem. A király becsapva érezte magát és felelőségre vonta sógorát, a “vallási vezetés” fejét.
Simon azt mondta, hogy nem volt becsapás, ő állta az egyezményt: te a nyájadból adtál (450 bárányt) én meg a Tórámból, mert találtam lehetőséget 150 fogadalmárt felmenteni és igy azoknak nem kellett áldozatot hozni… (Talmud Jerusálmi, Bráchot, 7, 11).
Krausz Naftali