Költözik a Gyurcsány-blog

A Kapcsolat portálra


Május elsejétől a Kapcsolat portálon lesz elérhető Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes naplója – közölte az MTI-vel Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba), amelynek honlapján a blog jelenleg elérhető.
Az Amőba úgy döntött, hogy internetes megjelenése integrálódik a
Kapcsolat közösségi portálba – olvasható a közleményben.
Hozzátették: a kormányfő blogja, a korábbi bejegyzésekkel együtt,
itt lesz elérhető.
Mint írták, azért költözik el az internetes napló, “mert a
baloldal vezető személyiségének blogja szervesen illeszkedik a
különböző baloldali értékrendet valló csoportok és közösségek
egységébe”.
Gyurcsány Ferenc a 2006-os választások előtt indította el
blogját az Amőba honlapján, ahová csaknem minden nap ír
naplóbejegyzéseket. A bejegyzések egy részében politikai
álláspontját fejti ki, de gyakran ír családjáról, olvasmányairól és
főzőtudományáról is.
A 2007 végén létrejött Kapcsolat portál tulajdonosa az MSZP
pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány. Alapító kiadó Baja
Ferenc, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a Miniszterelnöki Hivatal
államtitkára.
Az Amőbát Gyurcsány Ferenc 2005 februárjában Lendvai Ildikóval,
az MSZP frakcióvezetőjével és Hiller Istvánnal, az MSZP akkori
elnökével hozta létre. Gyurcsány Ferenc akkor az Amőbát olyan fiatal
baloldaliak közéleti társasjátékaként jellemezte, akiknek a többsége
korábban nem vett részt a politikában.
Február elején távozott posztjáról Horváth Lóránt, az Amőba
kuratóriumi elnöke; távozását azzal indokolta, hogy nem kapott
segítséget az alapítvány pénzügyeinek rendezéséhez, illetve hogy
hosszú ideje érezhető volt a szocialista párt és a miniszterelnök
elfordulása az Amőba-mozgalomtól.
BreuerPress