Békéért cserébe

Izrael felajánlotta


A szerdán, két független publikációban is közölt hír szerint
Izrael a török miniszterelnök közvetítésével ilyen értelmű üzenetet
küldött Damaszkusznak. Eleinte szíriai hivatalos források nem
erősítették meg a jelentést, de azt mondták, hogy egy ilyen üzenet a
haladás jele lenne, miután a hivatalos béketárgyalások több éve
megszakadtak.
Később, szerda este megszólalt a kormány egyik tagja, Buszaina
Saában, aki az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak elmondta, hogy
„Olmert kész a békére Szíriával a nemzetközi feltételek alapján, a
Golan-fennsík teljes visszaadása alapján”. A miniszter asszony azt
is megerősítette, hogy az erről szóló üzenetet Törökország
közvetítette.
A hír azután röppent fel, hogy a szíriai elnök és az izraeli
kormányfő közölte: országaik üzenetet váltottak. Ehud Olmert izraeli
kormányfő a múlt héten azt mondta erről izraeli újságíróknak, hogy
az üzenetekben azt tisztázták, hogy a két fél mit várhat a
békeszerződéstől.
Az izraeli ajánlatról az al-Vatan szíriai napilap és a Champress
szíriai internetes oldal adott először hírt. A lap független, de jó
kapcsolatai vannak a damaszkuszi kormánnyal. A Champres „diplomáciai
forrásokra”, az al-Vatan „tájékozott forrásokra” hivatkozott.
Mindkettő szerint Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kedden
tájékoztatta Damaszkuszt, hogy megkapta Olmert beleegyezését a
teljes kivonulásba a Golanról, cserébe a békeszerződésért Szíriával.
BreuerPress