Merkaz Harav

Olmert nemkívánatos jesivában


Nemkívánatosnak nyilvánították hétfőn Ehud Olmert izraeli kormányfőt a jeruzsálemi Merkaz Harav jesivában, ahol a múlt héten palesztin merénylők
megöltek nyolc diákot.

Mint a vallási iskola egyik elöljárója, Hájim Steiner rabbi az
izraeli közszolgálati rádióban közölte, „nem fogadhatnak az
iskolában olyan miniszterelnököt, aki a Tóra szelleme ellen
cselekszik, és elfogadja, hogy Izrael visszavonuljon Izrael
földjének egy részéről”. A rabbi emlékeztetett: a Szentírás tiltja,
hogy akár egy hüvelyknyi földet átadjanak Izrael földjéből a bibliai
határokon belül. Ennek kapcsán azzal vádolta a kormányfőt, hogy
„szembeszáll az isteni parancsolatokkal”, egyúttal követelte, hogy
folytassa a ciszjordániai kolonizációt.
Olmert részvétlátogatást tervezett a jesivában. Vasárnap Juli
Tamir oktatási minisztert már heves tüntetés fogadta a talmud-iskola
diákjai részéről. A miniszter asszonyt, aki régóta aktív tagja a
Békét, most! annexióellenes mozgalomnak, „bűnösnek”, „gyilkosnak”
nevezték, az egyik diák megpróbálta megütni, de a politikus testőrei
megakadályozták ebben.
„Még soha nem tapasztaltam ilyen gyűlöletet. Engem ez azokra az
uszításokra emlékeztet, amelyek megelőzték Jichák Rabin
miniszterelnök meggyilkolását” – mondta hétfőn szintén a közrádióban
Tamir. Rabint 1995. november 4-én ölte meg egy vallási fanatikus,
aki azzal vádolta az akkori kormányfőt, hogy „kiárusítja Izrael
földjét”.
Az 1924-ben Avrahám Jichák Kook főrabbi által alapított jesiva a
vallásos cionizmus egyik bástyája, majd az 1967-es „hatnapos
háborút” követően a szélsőséges nacionalizmus központja lett. Falai
között alakult meg 1974-ben a Gus Emunim mozgalom, a ciszjordániai
és gázai övezetbeli zsidó kolonizáció élharcosa.
BreuerPress