Az első Kairos-díjas magyar nő

Junghaus Tímea magyar roma művészettörténész


Junghaus
Tímea magyar roma művészettörténész vasárnap 11 órakor a hamburgi
Schauspielhausban 900 ember előtt veszi át az Alfred Toepfler
Alapítvány idei, Kairos elnevezésű európai kulturális díját és a
vele járó 75 ezer eurót (19,5 millió forint).

Junghaus Timea úton Hamburgba az MTI-nek elmondta, hogy izgatott
és fél a vasárnapi díjátadó ünnepségtől, mert ő igazán háttérember.
Vasárnap 11 órától délután két óráig tart az ünnepség. Laudációt
mond Christoph Stölzl történészprofesszor, az alapítvány
kuratóriumának elnöke, neki pedig a díj átvétele után beszédet kell
tartania. Az vigasztalja, hogy utána Snétberger Ferenc fog
muzsikálni. A díjazottal utazik férje és 10 hetes kisfia, két leánya
otthon maradt, mert megbetegedett.
Junghaus Tímea már csütörtökön részt vesz Hamburg belvárosában a
Velencei Biennálé Roma Pavilonjának anyagából nyíló kiállításon.
A Kairos-díjat először 2007-ben osztották ki; Albrecht Dümling
berlini zenetudós kapta. Általában képzőművészek, táncosok,
zenészek, építészek, filmkészítők, fotográfusok, irodalmárok és
újságírók kaphatják meg ezt a rangos európai elismerést.
A kurátor szerint második alkalommal azért adják a kitüntetést
olyan fiatalnak, aki pályája csúcsa közelében jár, hogy legyen
lehetősége és ideje a díjjal járó összeg okos felhasználására.
Junghaus Tímea a pénzből egy olyan nemzetközi roma képzőművészeti
gyűjteményt kíván létrehozni, amely lehetővé tenné, hogy Európa
különböző kulturális intézményeiben folyamatosan látható legyen a
kortárs roma művészet.
A 33 éves Junghaus Tímea Magyarország első roma
művészettörténésze, kurátor, emberi jogi aktivista úgy tudja, hogy
az alapítvány szakértői egész eddigi – az európai roma kultúra
megismertetése és terjesztése érdekében kifejtett – munkásságáért
ítélték neki a díjat.
Az elismerésben természetesen benne van, hogy ő volt a kurátora
2007-ben a Velencei Biennálé első Roma Pavilonjának, amelyben nyolc
ország cigány művészeinek alkotásai voltak láthatók. Az Elveszett
Paradicsom című kiállítás nemzetközi összefogással jött létre és Wim
Wenders filmrendező a látottakat kommentálva megjegyezte, hogy “a
tárlat végre leszámolt a romantikus cigány sztereotípiákkal.”
Junghaus Tímea továbbra is azon dolgozik, hogy a romákkal
szembeni előítéletek megváltozzanak. Be akarja bizonyítani, hogy a
roma művészet naprakész és nagyon fontos része az európai kortárs
kultúrának.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2003-ban szerzett
művészettörténetből diplomát, jelenleg a budapesti Nyílt Társadalom
Intézet (OSI) Művészet és Kultúra programja munkatársa, ennek
keretében ő vezeti a Roma Kultúra nevű projektet, amely a közép-, és
kelet-európai régió cigány művészetét támogatja pályázatok
segítségével.
Társkurátora volt 2004-ben a Műcsarnokban megrendezett az
Elhallgatott holokauszt című nagy kiállításnak, ahol először
mutatták be hivatalosan azokat a dokumentumokat, amelyek
elpusztított cigányokról szóltak.
Junghaus Tímea a szerzője az első olyan összefoglaló
művészettörténeti könyvnek, amely Meet Your Neighbours címmel jelent
meg Európa roma kultúrájáról. A budapesti, VIII. kerületi Roma
Parlamentben, a Balázs János Galériában havi rendszerességgel látott
el kurátori feladatot.
Édesanyja muzsikus cigány családból származik, édesapja Junghaus
Gusztáv szinti család sarja, vagyis vándorcirkuszos cigány. A
szintik a Balkánról, a volt Jugoszlávia területéről vándoroltak
északra, és német neveket vettek fel. Junghaus Gusztáv otthagyta a
vándorcirkuszt, s bokszolóként 1969-ben, majd 1971-ben magyar bajnok
lett.
BreuerPress/MTI