Bush: bombáznunk kellett volna

az Auschwitzhoz vezető utakat


Több mint
hat évtizeddel a második világháború után George Bush amerikai elnök
úgy vélekedett pénteken a jeruzsálemi Jad Vasem
holokauszt-emlékhelyen tett látogatásán, hogy hibázott az akkori
amerikai kormány, amikor úgy döntött, hogy nem bombáztatja az
auschwitzi haláltáborhoz vezető utakat, vasútvonalakat.
Amikor a megsemmisítőtáborról készült korabeli amerikai légi
felvételeket nézte, odahívta külügyminiszterét, Condoleezza Rice-t,
aki szintén részt vett az emlékhelyen tett látogatáson, és
elbeszélgetett vele arról, vajon miért nem bombáztatta a hajdani
amerikai kormány a haláltáborhoz vezető utakat, vasutakat – mondta
újságíróknak Avner Salev, az emlékhely elnöke. „Bombáznunk kellett
volna” – idézte Salev az amerikai elnököt. „Bush elnök láthatóan
megrendült, kétszer is könnyet láttam a szemében” – mondta Salev.
A kipát (a vallásos zsidók hagyományos fejfedőjét) viselő
amerikai elnök koszorút helyezett el egy kőlapon, amely
holokausztáldozatok hat haláltáborból származó hamvait fedi, majd
fáklyát gyújtott az áldozatok emlékére. Az Emlékezés Csarnokában
meghallgatott egy zsidó imát, amelyet az áldozatokért mondtak.
A látogatás végén Bush csak annyit írt az emlékhely
vendégkönyvébe: „Isten áldja meg Izraelt”. Úgy fogalmazott az
emlékhely bejárása után tett nyilatkozatában, hogy a Jad Vasem
„kijózanító emlékeztető”, figyelmeztet arra, hogy „a gonosz létezik,
és szembe kell vele szállnunk”.
Az elnöki vizit idejére lezárták az emlékhelyet minden más
látogató előtt, s fegyveres katonákkal, valamint rendőri
helikopterrel őriztették a létesítmény környékét.
Bush már korábban is járt a Jad Vasemben – 1998-ban, amikor még
Texas állam kormányzója volt.
BreuerPress-MTI/AP/dpa