Köves Slomó rabbi gondolatai a hetiszakaszhoz.
Furcsa párbeszéd és eseménysorozat játszódik a múlt heti és eheti szakaszunkban. Miután Mózes kezdeti vonakodása ellenére Fáraó elé járul, és az ahelyett hogy elengedje a zsidókat, még jobban megnehezíti a munkájukat, érthető módon Mózes visszatér Istenhez és kérdőre vonja: Miért kellett őt a küldetésre rávenni? Isten válasza erre röviden: Ne aggódj én majd kivezetem őket erős kézzel. Majd szakaszunkban egy furcsa mondattal folytatja (2Mózes 6:2-3.): „Szólt Isten Mózeshez és mondta neki: Én vagyok az Örökkévaló! Megjelentem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak mint Isten (Sá-dáj), mindenható, de nevemet: Örökkévaló, nem ismertettem meg velük.”
Miért kell említést tenni hirtelen az Ősatyákról? A Midrás szerint (Smot rábá 6:4.) az Örökkévaló arra hívta fel Mózes figyelmét, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak nem mutatta mutatkozott meg valódi nevének (a négybetűs Tetragrammaton Y-HVH) szintjén, hanem csak egy alacsonyabb szinten (Sá-dáj) ők azonban még sem panaszkodtak.
Szinte minden kommentár foglalkozik ezzel a passzussal, és sokan idézik a Midrás magyarázatát is. Rási azonban furcsamód még egy szóval megtoldja kommentárját. „Megjelentem” – idézi Rási a passzust és magyaráz: „az ősatyáknak”. Miért kell ezt hozzá tenni? Hát nem egyértelmű ez magának a passzusnak a folytatásából: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak”? Úgy tűnik, mintha Rási direkt hangsúlyozná, hogy Isten az ősatyáknak nem egyszerűen, mint Ábrahámnak meg Izsáknak, hanem mint a zsidó nép pátriárkáinak jelent meg. Mi ennek a jelentősége?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó sarkadi rabbi a következő értelmezést adja erre (OhelSlomo, Váérá). Közismert a Bölcseink mondása: „az Atyák cselekedeti, jelek a fiaiknak” (Brésit rábá 40:6.). Egyes kommentárok ezt úgy értelmezik, hogy ez nem egyszerűen az Atyák példamutató cselekedeteire utal, hanem arra, hogy ha az Atyákkal történt eseményeket tanulmányozzuk, akkor tulajdonképpen gyermekeik majdani történéseit is fellelhetjük. Az Ősatyák nem csak genetikailag hordozzák magukban leszármazottaikat, hanem az utókor eseményei is génjeikben vannak. Azok velük is valamilyen formában megesnek. Más szóval, az Egyiptomban történt dolgok egy személyes szinten Ábrahámmal és a többi ősatyákkal is megestek. Ezért mondja a Talmud (Bráchot 16b) hogy csak három embert (Ábrahám, Izsák és Jákob) nevezünk „Atyáknak”. Habár a zsidó népnek sok igazéletű és különleges felmenője volt, mégis csak ez a három ember olyan, hogy az egész zsidó történelmet saját élet eseményei magába foglalja.
Erre hívja fel a figyelmünket Rási. Isten emlékezteti Mózest, hogy az ami most történik megtörtént már egyszer az Atyákkal, de ők mégsem emeltek panaszt. Ami most a zsidó nép egészével történik, egyszer már megesett a pátriárkák életében is. Erre utal az a kifejezés is, hogy „Megjelentem… mint Isten (Sá-dáj)”. A Sá-dáj istennév ugyanis a jövőbeli látomásokra utal (pl. 4Mózes 24:4,16.). Tehát arra utal itt Isten, hogy megjelentem nekik, és látomásaikban, életükben mindezek a dolgok megestek …
Miért kell említést tenni hirtelen az Ősatyákról? A Midrás szerint (Smot rábá 6:4.) az Örökkévaló arra hívta fel Mózes figyelmét, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak nem mutatta mutatkozott meg valódi nevének (a négybetűs Tetragrammaton Y-HVH) szintjén, hanem csak egy alacsonyabb szinten (Sá-dáj) ők azonban még sem panaszkodtak.
Szinte minden kommentár foglalkozik ezzel a passzussal, és sokan idézik a Midrás magyarázatát is. Rási azonban furcsamód még egy szóval megtoldja kommentárját. „Megjelentem” – idézi Rási a passzust és magyaráz: „az ősatyáknak”. Miért kell ezt hozzá tenni? Hát nem egyértelmű ez magának a passzusnak a folytatásából: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak”? Úgy tűnik, mintha Rási direkt hangsúlyozná, hogy Isten az ősatyáknak nem egyszerűen, mint Ábrahámnak meg Izsáknak, hanem mint a zsidó nép pátriárkáinak jelent meg. Mi ennek a jelentősége?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó sarkadi rabbi a következő értelmezést adja erre (OhelSlomo, Váérá). Közismert a Bölcseink mondása: „az Atyák cselekedeti, jelek a fiaiknak” (Brésit rábá 40:6.). Egyes kommentárok ezt úgy értelmezik, hogy ez nem egyszerűen az Atyák példamutató cselekedeteire utal, hanem arra, hogy ha az Atyákkal történt eseményeket tanulmányozzuk, akkor tulajdonképpen gyermekeik majdani történéseit is fellelhetjük. Az Ősatyák nem csak genetikailag hordozzák magukban leszármazottaikat, hanem az utókor eseményei is génjeikben vannak. Azok velük is valamilyen formában megesnek. Más szóval, az Egyiptomban történt dolgok egy személyes szinten Ábrahámmal és a többi ősatyákkal is megestek. Ezért mondja a Talmud (Bráchot 16b) hogy csak három embert (Ábrahám, Izsák és Jákob) nevezünk „Atyáknak”. Habár a zsidó népnek sok igazéletű és különleges felmenője volt, mégis csak ez a három ember olyan, hogy az egész zsidó történelmet saját élet eseményei magába foglalja.
Erre hívja fel a figyelmünket Rási. Isten emlékezteti Mózest, hogy az ami most történik megtörtént már egyszer az Atyákkal, de ők mégsem emeltek panaszt. Ami most a zsidó nép egészével történik, egyszer már megesett a pátriárkák életében is. Erre utal az a kifejezés is, hogy „Megjelentem… mint Isten (Sá-dáj)”. A Sá-dáj istennév ugyanis a jövőbeli látomásokra utal (pl. 4Mózes 24:4,16.). Tehát arra utal itt Isten, hogy megjelentem nekik, és látomásaikban, életükben mindezek a dolgok megestek …
Köves Slomó
