Két magyar a legkeresettebb háborús bűnösök között

Zentai Károly és Képíró Sándor


is szerepel a nyolc legkeresettebb háborús bűnös között, akiket az „utolsó esély hadművelet” keretében próbál az igazságszolgáltatás elé állítani Izrael vezető nácivadásza, Efraim Zuroff.

A jeruzsálem Simon Wiesenthal Központ vezetője tudja, hol keresse a nyolc háborús bűnös, és úgy véli, a korábban vonakodó kormányok ma már hajlanak a ma már a nyolcvanas-kilencvenes éveikben járó háborús bűnösök kiadására.
Aribert Heim
A nácivadász listájának élén a 93 éves Aribert Heim áll; a mauthauseni internálótábor egykori orvosa, aki a vádak szerint legalább félezer ember halálért felelős
Doktor Halál volt az egyik legrettegettebb náci, aki Josef Mengeléhez hasonlóan brutális „kísérleteket” végzett a foglyokon. 1962-ben a letartóztatás elől szökött meg baden-badeni házából, s bár a családja azt állítja, évekkel ezelőtt meghalt, Zuroffnak bizonyítékai vannak arra, hogy él. A nyomozás tavaly egy spanyolországi villához vezetett, de a legújabb hírek szerint Heim azóta Dánián keresztül Chilébe menekült.
Alois Brunner
Adolf Eichmann SS-vezető „jobbkeze”, a most 95 éves Alois Brunner volt a zsidók deportálásának egyik „szellemi atyja”, aki személyesen szervezte meg a franciaországi és görögországi zsidók haláltáborokba szállítását.
1943 júniusa és 1944 augusztusa között, a Párizs melletti Drancy internálótábor parancsnokaként 140 ezer zsidót küldött gázkamrába; közülük 24 ezret Drancyból.
1962-ig Nyugat-Németországban élt, ahonnan Damaszkuszba menekült Dr. Greorg Fischer álnéven. Úgy tudni, egyik szemét elveszítette, és a kezei is súlyosan megsérültek húsz éve, amikor az izraeli titkosszolgálat, a Moszad levélbombát küldött neki.
2001-ben Franciaországban – távollétében – bűnösnek mondta ki a bíróság emberiesség elleni bűncselekményekben, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.
Kizárt, hogy Szíria – Izrael ősi ellensége – kiadná Brunnert, akit állítólag az arab ország titkosrendőrsége védelmez.
Harry Mannil
A most 87 éves egykori rendőrtiszt a vádak szerint legalább száz észtországi zsidó haláláért felelős.
A 2. világháború után sikeres üzletember lett; ma már milliomos, és minden vádat tagad. Ezt megerősítette egy négy évig tartó hivatalos észtországi vizsgálat is 2005-ben.
Mielőtt a Szovjetunió elfoglalta Észtországot, Mannil Venezuelába menekült, és azóta is ott él.

John Demjanjuk
Az Iván Demjanjukként született nyugdíjas autógyári munkásról azt állítják, hogy azonos Rettegett Ivánnal, aki a treblinkai táborban őrként korbáccsal és bunkósbottal terelt több ezer foglyot a gázkamrába.
Demjanjuk 1951-ben emigrált az Egyesült Államokba a feleségével és a gyermekével; 1958-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot. Most azért harcol, hogy ne adják ki Ukrajnának, ahol bíróság elé akarják állítani. 87 éves.
Zentai Károly
A most 85 éves, magyar származású Zentai régóta az ausztráliai Perth-ben él, kórházi ápolóként ment nyugdíjba.
A magyar kormány azért kérte a kiadatását, mert bíróság elé akarják állítani a 18 éves Balázs Péter 1944 novemberi meggyilkolásáért. Zentai akkor a magyar hadsereg katonája volt, és tagadja, hogy köze lenne a zsidó fiatalember halálához.
Milivoj Asner
A horvát rendőrség egykori vezetője most 94 éves; azzal vádolják, hogy zsidók, szerbek és cigányok vére tapad a kezéhez.
A háború vége utáni káoszt kihasználva Ausztriába menekült, miközben otthon a kommunista hatóságok háborús bűnök elkövetése miatt keresték.
Megkapta az osztrák állampolgárságot, és ötven éven keresztül teljes biztonságban élt. A kilencvenes évek elején, Franjo Tudjman elnöksége idején hazatért szülővárosába, Daruvárra.
A közeli Pozegában élő fiatal amatőr történész, a 19 éves Alen Budaj talált a bűnösségét bizonyító dokumentumokat, miközben a helyi zsidó közösség történetét kutatta.
Képíró Sándor
A most 93 éves magyar a vádak szerint részt vett 400 ezer zsidó deportálásában és meggyilkolásában az egykori Jugoszlávia területén; részt vett például az újvidéki mészárlásban is 1942 januárjában, amikor három nap alatt ezernél több embert – főleg zsidókat – gyilkoltak meg.
Képíró nyomára egy névtelenségéhez ragaszkodó skót bejelentése alapján jutottak; ő értesítette a Simon Wiesenthal Központot, hogy él az országban egy magyar, aki beszélt neki a zsidók deportálásáról.
Mint kiderült, az illető Képíró egységében, majd a csendőrségnél szolgált a háború idején.
Algimantas Dailide
A most 86 éves litván részt vett a zsidók összegyűjtésében és fogva tartásában. 2006-ban Litvániában elítélték két lengyel és 12 zsidó letartóztatásáért és kínzásáért, amelyet a litván rendőrség tagjaként követett el. Ma Németországban él.

inforadio.hu