Középiskolás tárlatvezetők a Holokauszt Emlékközpontban

Rendhagyó oktatási programot indít a budapesti Holokauszt Emlékközpont az amszterdami Anne Frank Házzal együttműködve: októbertől két hónapon keresztül középiskolások vezetik végig kortársaikat az Anne Frank rövid életét bemutató időszaki kiállításon


közölte Kardos Zoltán, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány program és kommunikációs tanácsadója

Kardos Zoltán az BPI érdeklődésére elmondta, hogy az önkéntes kortársvezetés-programra Budapesten 10 középiskolából mintegy félszáz diák jelentkezett. Ők a hétvégén egy oktatási program keretében sajátítják el a tárlatvezetéshez szükséges ismereteket.
Az amszterdami Anne Frank Házban kidolgozott módszert elsőként 20 magyar egyetemista diák sajátította el, ők adják tovább a tanultakat a középiskolásoknak – tette hozzá.
Kardos Zoltán szerint az a korcsoport, amelyikhez igazából szól az Anne Frank életét bemutató utazó kiállítás, sokkal szívesebben fogadja az információkat saját kortársaitól.
“A kiállításra látogató diákok könnyebben nyílnak meg kortársaik előtt, fogalmazzák meg saját gondolataikat” – tette hozzá.
A fővárosi Holokauszt Emlékközpontban hétfőtől várják azoknak a diákoknak a jelentkezését, akik azt szeretnék, hogy kortársaik vezessék végig őket az Anne Frank-kiállításon.
Anne Frank – történelem a mának címmel augusztus 4-én nyílt időszaki kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Az amszterdami Anne Frank Ház vándorkiállítását 1997 óta negyven
országban mutatták be, legutóbb Chilében, Japánban és Németországban. Tíz év alatt a tárlatnak több mint tízmillió látogatója volt.
A budapesti kiállításon Anne Frank naplójának idézetei és a Frank családról készült fotók szerepelnek. A tárlat ezek mellett egyéni történeteket és szemtanúk beszámolóit hívja segítségül az
előítélet, az üldöztetés, az ellenállás, az emberi jogok és a demokrácia témájának kiemelésére.
A kiállítás november 25-ig látható a Páva utcai központban, ám Magyarországon 2009-ig marad a tárlat. A bemutatás része annak a regionális együttműködésnek, amelynek keretében 2008 júniusáig a
négy visegrádi országban 12 helyen, egyebek közt határ menti városokban állítják ki az anyagot.
Breuer Péter-BPI