A MAZSIHISZ Szekerestől vár választ

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a mai napon levélben kérte Szekeres Imre Honvédelmi Minisztert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket Csuka Tamás nyugalmazott dandártábornok ügyében és vizsgálja meg nem vált –e rangjához méltatlanná azáltal, hogy aktív szerepet vállalt a Magyar Gárda eskütételénél.


Amint az közismert Csuka Tamás nyugalmazott dandártábornok meleg szavakkal áldotta meg a szervezet zászlaját a szombati eseményen, és ezáltal nemcsak azt a látszatot keltette, hogy egy történelmi egyház is egyetért a szervezet létrehozásával, hanem úgy tűntette fel a jelenlévő tömeg előtt, hogy van olyan nyugalmazott katonatiszt, aki támogatja ezt a mozgalmat.
A Mazsihisz vezetői levelükben emlékeztetnek arra, hogy a demokrácia ellen fellépő úgynevezett: paramilitáris mozgalmak létrehozói, támogatói és nem ritkán vezetői is igen sok esetben nyugalmazott magas rangú katonatisztek voltak, akik segítették a tagok katonai jellegű kiképzését és egyben olyan érzetet keltettek a résztvevőkben, hogy a hadsereg bizonyos körei támogatják őket.

BPI-info