Az egyházak tudta nélkül szentelték fel a Magyar Gárda zászlaját

Az egyházak tudta nélkül szentelte fel a Magyar Gárda zászlaját az avatón megjelent katolikus pap, valamint az evangélikus és református lelkész .


A zászlót Dévényi Ferenc katolikus pap, Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész, valamint Csuka Tamás református lelkész szentelte fel.
Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára elmondta: Dévényi Ferenc nem kért engedélyt az egyháztól és nem is lett delegálva.
„Az, hogy a katolikus egyházhoz tartozik, az még nem jelenti, hogy az egyházat képviselte” – mondta a titkár.
Német László elmondta: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nem foglalkozott a Magyar Gárda megalakulásának kérdésével. Megítélni csak akkor tudná a szervezetet, ha pontosan tudná, hogy milyen programra esküdött fel az egyesület, de gyűlöletet egy papnak sem szabad támogatnia – tette hozzá.
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a híradásokból értesült arról, hogy az egyház egyik lelkésze megáldotta a Magyar Gárda zászlaját, amit lelkiismerete szerint, saját felelősségére, minden megelőző egyeztetés nélkül tett.
„Meggyőződésünk, hogy a hazánk közéletében tapasztalható visszásságok csak úgy orvosolhatók, ha a demokrácia alapértékeiben konszenzus alakul ki. Minden olyan szervezetet és tevékenységet, mely nem a demokratikus rend és törvényesség mindenkire vonatkozó érvényesülését erősíti, határozottan elutasítunk” – áll a közleményben.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége közlemény szerint – a hírekből értesült arról, hogy a Magyar Gárda 56 tagjának avatásán a történelmi egyházak képviselői megáldották a Magyar Gárda zászlaját.
„A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata Elnökségének tudta vagy beleegyezése nélkül az MRE nevében senki nem járhat el. Hivatalosan senki sem kereste meg egyházunkat ettől a szervezettől, így értelemszerűen a református egyházat hivatalosan senki nem képviselhette ezen a rendezvényen” .
BreuerPress