Vandálok elcsúfították a Szochnut moszkvai képviseletének épületét

Ismeretlenek horogkereszteket és Dávid-csillagokat mázoltak a Szochnut moszkvai képviseletének épületére.


Emiatt az Orosz Zsidó Kongresszus nyugtalanságát fejezte ki és a bűnösök felelősségre vonását követelte.
A szervezet kiadott közleményében felszólította a moszkvai rendvédelmi szerveket, hogy “tegyék meg a lehető legnagyobb erőfeszítéseket a vandál antiszemiták felkutatásának és felelősségre vonásának érdekében”. Rámutatott, hogy nem maradhat büntetetlen Oroszországban egyetlen olyan cselekedet sem, amely szítja a nemzetiségek közötti gyűlölelet, mivel az fenyegeti a sok nemzetiségű ország egységét.
“Ezt elfelejteni most veszélyesebb, mint valaha. Az utóbbi időben a nacionalisták mind agresszívabban és arcátlanabbul kezdenek el viselkedni Moszkvában is” – mutatott rá az Orosz Zsidó Kongresszus, emlékeztetve arra, hogy a közelmúltban Moszkva belvárosában és Zelenogradban csaknem tömegverekedéssé fajultak az észak-kaukázusi és orosz szélsőjobboldali csoportok közötti összecsapások.
A Szochnut a diaszpórával kapcsolatot tartó izraeli intézményhálózat, amely tájékoztató, oktató és kulturális munkát végez, segíti az Izraelbe kivándorolni szándékozókat, a fiatalok izraeli tanulását, a héber nyelv elsajátítását.
A Szova orosz társadalomkutató központ adatai szerint az idei első félévben 34 ember halt meg és 280 ember sebesült meg nemzetiségi gyűlölettől vezérelt erőszakos cselekmények következtében az országban. A tavalyi év első felének mérlege húsz halott és 231 sebesült volt.
Oroszország 26 térségében regisztráltak ilyen eseteket, de jellemzően Moszkvában és környékén, Szentpéterváron, valamint Nyizsnyij Novgorodban fordulnak elő ilyen bűncselekmények, amelyeket többségében bőrfejűek követnek el.
Növekedett a szexuális kisebbségek elleni erőszakos esetek száma, és egyre jobban terjed a vandalizmus is. Az idei első félévben legalább 38, a vandalizmus körébe tartozó esetet jegyeztek fel, s ezekről nagy bizonyossággal elmondható, hogy etnikai vagy vallási alapú gyűlölet, vagy neonáci meggyőződés vezérelte a tetteseket.
Galina Kozsevnyikova, a Szova igazgatóhelyettese elmondta, hogy az idei első félévben vandálok 11 esetben rongáltak meg zsidó létesítményeket, nyolc támadás érte különböző protestáns felekezetek épületeit, az orosz ortodox egyház létesítményeit pedig kettő.
Idén januártól júniusig a bíróságok huszonhat embert ítéltek el rasszista erőszak miatt, további 14 embert pedig szélsőséges etnikai-nacionalista propaganda terjesztése miatt vontak felelősségre.
Breuerpress-MTI