Megalakult a New York-i magyar kulturális évad tanácsadó testülete

Megalakult a 2009-es New York-i magyar kulturális évad tanácsadó testülete, amelynek tagjait
a programtervek ismertetése mellett mutatták be a sajtó
képviselőinek kedden Budapesten.


A nyolc tagot Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális
Intézet vezetője mutatta be.
A testület tagja Heller Ágnes szociológus, Kornai János
közgazdász, Rockenbauer Zoltán volt kulturális miniszter, Bíró
Yvette filmdramaturg, Karvalits Ferenc közgazdász, a Magyar Nemzeti
Bank alelnöke, Szántó András New Yorkban élő kulturális szakértő,
Kőrösi Orsolya kulturális tanácsadó. Állandó meghívottként Lauter
Éva, a Balassi Intézet főigazgatója segíti a testület munkáját.
„New York prizmaként működik világban, ami ott történik, az az
egész világban történik” – mondta Orsós László Jakab az európai
országokban szervezett magyar kulturális évadok mintájára tartandó
rendezvénysorozatról.
Az évad célja, hogy a modern szemlélettel kiválasztott programok
segítségével olyan tónust adjon a magyar kultúra bemutatkozásának,
amely feltűnővé, megjegyezhetővé teszi azt – tette hozzá.
„A magyar kultúra magas színvonalon áll, de meg kell tudni
mutatni, hogy mi a legjobb, mert a New York-iak számára nem
okvetlenül az a legjobb, ami a magyarok számára az” – mondta az
MTI-nek Heller Ágnes.
Hozzátette, hogy véleménye szerint a kortárs magyar költészet a
fordítás miatt nem élvezhető, elsősorban a zene, a film és a
képzőművészet kelthet érdeklődést.
„Ligetit a legnagyobb kortárs zeneszerzőnek tartják, Kurtágot is
kezdik szeretni, Tarr Béla filmjeit imádják a diákok” – számolt be
tapasztalatairól.
A magyar képzőművészet azonban még nem ismert New York-ban,
Fehér László és Keserű Ilona a legjobbak közé tartozik, de ezt meg
kell tudni mutatni – figyelmeztetett.
Hangsúlyozta, hogy a programok látogatottságának záloga a New
York-i kritikusok írása. „Ha a New York Times és más újságok pozitív
kritikát írnak, akkor egész New York meg fogja nézni a
kiállításokat” – szögezte le.
A rendezvény mintegy 700 millió forintos központi támogatásból
valósul meg, az összeg fejezeti pénz lesz a 2009-es költségvetésben
– ismertette Hiller István kulturális és oktatási miniszter ígéretét
Orsós László Jakab, hozzátéve, hogy szponzorokra is számítanak.
A körvonalazódó programokról szólva hangsúlyozta, hogy a fő
rendezvények mellett számos kisebb programról is tárgyalások
folynak. A magyar képzőművészetet a Museum of Arts and Designban az
Iparművészeti Múzeum Bauhaus-gyűjteményének kiállítása képviseli. A
Szépművészeti Múzeum Majovszky-rajzgyűjteményével lesz jelen a
Morgan Libraryban, Zsolnay-kiállítást pedig egy magyar származású
pittsburghi műgyűjtő segítségével rendeznek.
A Carnegie Hallban magyar koncertsorozat kap helyet: az évad
nyitánya a Budapesti Fesztiválzenekar január 24-i fellépése lesz, de
Kurtág György és Kurtág Márta is szerepel majd ott. A világzenei
koncertet Palya Bea, Szalóky Ági és Herczku Ágnes triója adja,
emellett további fellépőkről is tárgyalnak.
A Lincoln Centerben négy magyar színdarab előadásáról folynak
tárgyalások, míg a Krétakör Színház egy Amerikáról szóló darab
előadását tervezi, amelynek helyszíne még nem tisztázott.
A programokat 2007 végéig le kell tárgyalniuk a szervezőknek. A
döntéseket a Balassi Intézet koordinálásával zajló rendezvényekről a
kinti rendezvényhelyszínek producereinek igénye szerint a New York-i
Magyar Kulturális Intézet hozza a tanácsadó testület javaslatai
alapján.
BreuerPress-info