Az Egyesült Államok az iraki felkelőkkel tárgyalhat

Az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdeményezhet az iraki felkelőkkel – jelentette szerda este a CNN.


A hírtelevízió egy névtelenséget kérő washingtoni kormányzati forrásra hivatkozva közölte: az “új diplomáciai és katonai stratégia” keretében – amelyet várhatóan a hónap végéig jóváhagynak – az amerikaiak igyekezni fognak megkeresni azokat a csoportokat, amelyekkel a hatalommegosztásról, a tűzszünetről és a gazdasági segélyekről lehet tárgyalni.
Az Egyesült Államok nem zárja ki, hogy szunnita szélsőségesekkel és katonai csoportokkal is felvegye a kapcsolatot.
A CNN közlése szerint Washingtonnak ez a szándéka lényegében annak beismerése, hogy az eddigi hagyományos hadviselés – amelynek az a célja, hogy a lázadókat elfogják vagy megöljék – kudarcot vallott.
Az új amerikai stratégiát kidolgozó csoportot David Petraeus tábornok, az Irakban állomásozó amerikai haderő főparancsnoka és Ryan Crocker, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete fogja vezetni. A négy éve tartó háború folytatásának mikéntjéről szóló új stratégia egyik eleme az lesz, hogy minden olyan csoportot megkeressenek, amellyel Amerika “szót érthet”.
Azokkal a csoportokkal azonban, amelyek továbbra is támogatják az öngyilkos merényleteket, Amerika kizárja a tárgyalást. Ezek az elemek az amerikai haderő célpontjai maradnak – közölte az illetékes.
“Túlságosan régóta próbáljuk legyőzni az ellenséget (…) le kell ültetnünk őket a tárgyalóasztalhoz” – idézte a CNN a forrást.
A hírtelevízió szerint az amerikai kormány a tárgyalási szándék jelzésével közvetve elismeri: Irakban polgárháború dúl, és az egyetlen kiutat a jelenlegi helyzetből csak az jelentheti, hogy az amerikai csapatok a jövőben “takarékosan bánnak” a katonai erővel és minél több felkelővel igyekeznek egyeztetni. A Bush-adminisztráció következetesen kerüli, hogy az arab országban zajló öldöklést polgárháborúnak minősítse.

BreuerPress-info