Kész betartani a tűzszünetet a Fatah

Kész tiszteletben tartani a tűzszünetet a Fatah al-Iszlám Észak-Libanonban, de nem hajlandó megadni magát a libanoni hadseregnek – közölte szerdán az iszlamista csoport szóvivője.


A Nahr el-Bared palesztin menekülttábor körül kedd este szűnt meg a több napja tartó, legkevesebb 80 halálos áldozatot követelő tűzpárbaj az iszlamista fegyveresek és a hadsereg között.
A Fatah al-Iszlám szóvivője elmondta, ha megtámadják őket, “utolsó csepp vérükig” harcolni fognak. Hozzátette, hogy a civilek szabadon távozhatnak a táborból, a fegyveresek ebben nem akadályozzák meg őket. A Vöröskereszt szerint szerdára a harcok miatt a negyvenezer lakó mintegy harmada elmenekült a táborból.
Abbász Zaki, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) képviselője szerdán újságíróknak elmondta: szervezete nem ellenzi, hogy a civilek távozása után a libanoni hadsereg behatoljon a menekülttáborba, és felszámolja a szélsőséges iszlamistákat. “Az ország a libanoniaké, s Libanon szuverén állam. Támogatjuk azokat a döntéseket, amelyeket Libanon saját érdekeit szem előtt tartva meghoz” – hangsúlyozta Zaki.
A csoportnak választania kell a megadás és a katonai megoldás között – jelentette ki Elias Murr libanoni védelmi miniszter szerdán az esti órákban az Al-Arabíja arab hírtelevíziónak nyilatkozva. “A hadsereg nem tárgyal a Fatah al-Iszlámmal” – mondta a miniszter.
Több évtizedes megállapodás értelmében a libanoni hadsereg nem léphet be az ország területén lévő 12 palesztin menekülttáborba, amelyeket palesztin politikai-katonai szervezetek ellenőriznek.
Internetes közlemények szerint a legnagyobb libanoni menekülttáborban, Ejn el-Hiluéban “dzsihádista csoportokat” akarnak szervezni, amelyek csatlakoznának a Fatah el-Iszlámhoz a hadsereg elleni harcban.
Az Arab Liga szerdán Kairóban kiadott közleményében “határozottan elítélte” a Fatah al-Iszlám által elkövetett “bűncselekményeket”, és terrorcsoportnak nevezte a fegyveres szervezetet. A közlemény továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a Fatah al-Iszlámnak semmi köze nincs a palesztin kérdéshez. A liga teljes támogatásáról biztosította a libanoni kormányt és a hadsereget a biztonság és stabilitás helyreállítása érdekében.
Az áldozatok pontos számát egyelőre nem tudták megállapítani. Bejrúti védelmi minisztériumi források szerint a Fatah al-Iszlám legkevesebb ötven tagja vesztette életét a héten a harcokban. Hírügynökségi tudósítók beszámolója szerint az áldozatok között legkevesebb 32 katona van. Harminckét civil halottról adott hírt kedden a Vöröskereszt, szerdán azonban szintén vöröskeresztes források azt közölték, hogy a segélymunkások az
első négy napon 35 holttestet találtak, de egyelőre nem lehetett megállapítani, hány volt közülük civil áldozat.
A libanoni hadsereg bejelentette, hogy a halottak között felfedezték a Fatah al-Iszlám második számú vezetőjének, Abu Majdánnak a holttestét is.

BreuerPress-info