Műemléki védettséget

A Dob utcában védettséget jelző táblát avattak
Műemléki védettséget
jelző táblát avatott Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális
Minisztérium szakállamtitkára a műemléki világnap alkalmából


A táblát a régi pesti zsidónegyed egyik újonnan védettséget
kapott épületén, a Dob utca 19. számú ház falán helyezték el.
A szakállamtitkár kiemelte: a műemléket jelző tábla különleges
és jeles épületre került.
Emlékeztetett arra, hogy vasárnap, a holokauszt áldozatainak
emléknapja alkalmából a régi pesti zsidónegyeden keresztül vonult az
Élet Menete, emlékezve az egykor ott lakókra, akik a vészkorszak
idején, elhurcolásuk után nem tértek vissza.
„Ez a tábla nem csak az épületet, a műemléket jelöli meg, hanem
emléket állít a városrész szellemiségének, lakóinak is – tette hozzá
Schneider Márta, aki reményét fejezte ki, hogy a jelzés az egész
Belső-Erzsébetváros értékeit védi majd.
Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke
elmondta: ebben az évben összesen több mint kétszáz, műemléki
védettséget mutató táblát helyeznek el fővárosi és vidéki
épületeken, elsősorban a régi pesti zsidónegyedben és a budai Vár
„köpenyén”.
Az eseményen részt vett Hunvald György, Erzsébetváros
polgármestere is.
A Dob utca és a Síp utca sarkán álló, egyemeletes klasszicista
lakóház a környék egyik karakteres épülete. Mai formáját Hild József
építész tervezte.
A ház az utca egyik legrégibb eredetű épülete, mai formájában
1836-ban épült fel, s kivételes épségben maradt fenn.
Történeti értékén túl egyrészt egyedi építészeti részletei
(igényes alakítású homlokzata, különleges lépcsőkorlátja, boltozott
pincéje, hangulatos belső udvara), másrészt a településképben
játszott kiemelkedő szerepe teszik érdemessé a védelemre.
Az ingatlan már 1949-ben szerepelt a műemlék jellegű épületek
listáján, 1952-ben és 1955-ben pedig úgynevezett „másodrendű”
műemlékként tartották nyilván.
A szerdai eseményre közzé tett összegzés szerint az épület
történeti és építészeti értékeit a szakemberek már régebben
felismerték, de a ház műemléki védelmet ennek ellenére nem kapott.
2001-ben felvették a KÖH által, Budapest VII. kerületében készített
műemléki értékleltárba, mint műemléki védelemre javasolt épületet.
BreuerPress-Info