Nem közlekedhetnek az autók Bagdadban

Biztonsági megfontolásokból huszonnégy órára megtiltották a gépjárművek közlekedését Bagdadban hétfőre, Szaddám Huszein diktátor uralma megdöntésének negyedik évfordulójára


Az arab országban vasárnap 23 ember lelte halálát erőszakos cselekményekben.
Az al-Irakíja tévécsatorna beszámolója szerint a gépjárműforgalom egynapos megtiltását Kászim al-Muszávi tábornok, aki a Bagdad és környéke biztonságának megteremtését célzó hadműveletben részt vevő iraki csoportok szóvivője jelentette be vasárnap. A közlekedési tilalom a motorkerékpárokra is vonatkozik.
Hasonló korlátozásokat korábban is bevezettek már az arab országban, hogy megakadályozzák a gépkocsikban elrejtett pokolgépekkel elkövetett terrorcselekményeket.
Az iraki kormány vasárnap eltörölt a Huszein-diktatúra 2003. április 9-i bukása után bevezetett több ünnepnapot, köztük az április 9-eit is, így a hétfői nap munkanapnak számít majd. A gépjárműforgalom megtiltása mindazonáltal azt jelenti, hogy csak azok mennek dolgozni Bagdadban, akik gyalog is el tudnak jutni munkahelyükre a hatalmas városban.
Bagdad Szadrváros nevű, síiták lakta városrészében vasárnap hatalmas tömegek gyülekeztek és indultak útnak ezrével a síiták szent városának számító Nedzsefbe, ahova Muktada asz-Szadr radikális hitszónok a hétfői évfordulóra Amerika-ellenes nagygyűlést hirdetett meg. Ali Dzsirau rendőrezredes megerősítette, hogy a Bagdadtól délre fekvő városba „ezreket” várnak, s a rendfenntartók biztonsági óvintézkedéseket foganatosítottak. Az Egyesült Államok kérlelhetetlen bírálójaként ismert hitszónok hazájában hónapok óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Vasárnap 23 ember lelte halálát Irakban erőszakos cselekményekben, közülük 17 életét egy gépkocsiba rejtett pokolgép oltotta ki a fővárostól mintegy 30 kilométerre délre fekvő, síita többségű Mahmúdíjában. A reggeli támadásban 25 másik személy megsebesült. Bagdad déli részén öt halálos és húsz sebesült áldozatot követelt egy hasonló módon elkövetett öngyilkos merénylet. A főváros nyugati részén egy rendőr életét kioltotta, két másik személyt pedig megsebesített egy házilagos készítésű robbanószerkezet, amely egy járőr elhaladásakor lépett működésbe.
BPI-info