Orbán Viktor országértékelő beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


„Legyünk büszkék arra, hogy a polgári kormány számolta föl a szélsőséges neonáci rendezvényeket Budapesten. Nem fogadjuk el, hogy a Kormány visszafelé akarja forgatni az idő kerekét, pártközpontokba akarja zárni a politikát, és korlátozni akarja az emberek békés utcai politizálását. A politikának az utcán is helye van! Aki ezt kétségbe vonja, az nem demokrata.
Ne fogadjuk el a szélsőségekkel való riogatást, hiszen nyilvánvaló, hogy a kormányoldal támogatja a szélsőjobbos akciókat. A szélsőséges, erőszakos jelenségek, az állítólagos terrorfenyegetések és álmerényletek mögött valójában a kormányoldal trükkjei állnak.
Tudjuk, azóta így van ez Magyarországon, mióta az új baloldal félrelépett, és a gátlástalanság, az erőszakosság és a kapzsi hatalomvágy emelkedett kormányra. Mióta az új baloldal úgy döntött, hogy kormányprogrammá emeli a félelmet.
Elfogadhatatlan, hogy a Magyar Szocialista Párt napi politikai érdekeinek szolgálatába állította a rendőrséget. A rendszerváltás óta a politika még sohasem tenyerelt bele ilyen mértékben a rendőrség életébe. És nem fordult még elő, hogy elhibázott politikai döntéseket rendőrségi üggyé nyilvánítsanak, és a rendőrséget dobják oda politikai koncnak.
A győztes gondolkodás – tisztelt Hölgyeim és Uraim – azonban nem egyszerűen magabiztosság, önbizalom vagy a győzelem puszta akarása. A győztes gondolkodásnak az önbizalmon kívül az is titka, hogy tudnunk kell, miért illetve kiért akarunk győzni. Nem azért, hogy az ellenfelet legyőzzük. Nem a saját sikerünket kell magunk előtt látnunk. Hanem azokat, akiket képviselünk. A zászlót, amely megtestesíti az ő ügyüket. Nem tudunk győztesként gondolkodni, csak akkor, ha magunkat legyőzzük. Ha magunk fölé tudjuk emelni a közös ügyet, ha a zászlót látjuk magunk előtt. Mert a zászló visz győzelemre, kitűzése győzelem, leengedése pedig vereség. Amikor az erős Magyarországért küzdünk, akkor nem önmagunkért, nem a Fideszért, nem a jobboldalért, hanem minden egyes magyar emberért küzdünk. A győztesen gondolkodók jelszava úgy hangzik: egy az ország, egy a zászló.
Egy az ország, hisz mindannyiunk hazája ez. És egy a zászló, hiszen egymásra vagyunk utalva. Az új többség – mindannyian tapasztalhatjuk – napról-napra nő. S egyre tisztábban látszik, hogy közösen és vállvetve kell majd cselekednünk.
Éljen hát az új többség, emeljük magasra a zászlót!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ”