230 millió forintra pályázhatnak a múzeumok

Az Alfa Program keretében idén 230 millió forintra pályázhatnak az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények – közölte Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára


Az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények szakmai megújítását támogató Alfa Program keretében tavaly 30 állandó kiállítás újult meg országszerte összesen 300 millió forintból – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: az Alfa Program keretében idén 230 millió forintra pályázhatnak az intézmények.
Schneider Márta a Szépművészeti Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón a közgyűjteményi terület 2006-os eredményei között említette a múzeumok látogatottságának növekedését. Mint mondta, a Szépművészeti Múzeumba 60, a Magyar Nemzeti Múzeumba és a Szentendrei Skanzenbe 21-21 százalékkal többen látogattak el tavaly, mint az előző évben. Emellett több mint 200 ezer ember volt kíváncsi a Múzeumok Éjszakájának rendezvényeire.
Schneider Márta szerint a sikerek hátterében a múzeumok szakmai tevékenysége, valamint az állami garanciavállalás intézményének bevezetése áll.
A szakállamtitkár beszámolt arról is, hogy februárban lezárul az a vizsgálat, amelyet túlköltekezés miatt indított a szaktárca a Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában című kiállítás kapcsán.
Schneider Márta elmondta, hogy a vizsgálat előzetes megállapításai után Hiller István visszavonta Takács Imrének, a tárlat főkurátorának a megbízatását.
Jelenleg külső szakértők vizsgálják az egyébként szakmailag sikeres kiállítás gazdasági adminisztrációját, várhatóan február 28-ra derül ki, hogy mennyivel költöttek többet az eredetileg 500 millió forintos költségűre tervezett kiállítás megrendezése során – tette hozzá.
Emellett Schneider Márta elmondta azt is, hogy vizsgálóbizottságot küldenek a Közlekedési Múzeumba, ahol az intézmény főigazgatója kért szakértői vizsgálatot.
Az intézményi átszervezések kapcsán az államtitkár közölte: a szaktárca a Mezőgazdasági Múzeumot csak az év második felétől veszi át az agrártárcától.
Az Ernst Múzeum pedig a Műcsarnok új szervezeti egységeként működik a jövőben. Ez az intézmény szakmai programjának módosulását jelenti. Az új koncepció kidolgozására a Műcsarnok főigazgatóját, Petrányi Zsoltot kérte fel a tárca – tette hozzá a szakállamtitkár.
BreuerPress-info