V4 _visegrádi országok

A visegrádi országok kulturális miniszterei a jövőben minden jelentősebb európai uniós kulturális csúcs előtt előzetes egyeztetést folytatnak


A tanácskozáson Hiller István mellett Marek Madaric szlovák kulturális miniszter, Petra Smolikova cseh kulturális miniszterhelyettes, valamint Krzysztof Olendzki lengyel kulturális államtitkár vett részt.
Hiller István a záródokumentum aláírását követő sajtótájékoztatón elmondta: közös nyilatkozatban rögzítették, hogy a jövőben minden olyan európai uniós kulturális csúcs előtt, ahol fontos vagy esetleg szavazást igénylő témák kerülnek napirendre, előzetes egyeztetést folytatnak a közös vélemény kialakítása céljából.
A magyar miniszter sikeresnek és eredményesnek nevezte a másfél napos eszmecserét, amelyen – mint mondta – a kultúrák közötti párbeszéd kérdéséről, a kultúra és a gazdaság kapcsolatáról és az idei német uniós elnökség időszakára eső feladatokról egyeztettek.
Tájékoztatása szerint minden fontosabb, szavazást igénylő téma előtt informális egyeztetést tartanak majd a visegrádi országok kulturális miniszterei, s úgy próbálnak megegyezni, hogy közös véleményt képviseljenek később az unióban.
Hiller István úgy vélte, hogy a négy ország így még hatékonyabban jelenhet meg az EU-ban.
„Ez példát mutathat más szakterületek számára is” mondta.
A miniszter fontosnak nevezte, hogy az EU-ban a kultúra nemzeti hatáskörben van. Mint mondta: elleneznének bármiféle uniformizálást, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne legyen az unió egészére vonatkoztatott kulturális stratégia, ne jöjjenek létre kulturális programok és kezdeményezések.
Beszámolt arról is, hogy a találkozón döntöttek a Visegrádi-díj odaítéléséről: a második alkalommal adományozott elismerést a 2006-os évre a Krakkói Nemzetközi Kulturális Intézet nyerte el.
Hiller István elmondta, az eszmecserén továbbra is támogatták egy visegrádi könyvtár létrehozásának tervét. Ennek értelmében a visegrádi országok jelentős alkotóinak egy-egy művét antológiában adnák ki, a kötet várhatóan ez év második felére készülhet el.
Beszélt arról is, hogy a budapesti találkozó a négy ország fiatal dzsesszzenészeiből alakult együttes koncertjével kezdődött meg csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy sikerre való tekintettel az est zenei programját CD-n is kiadják – közölte.
A sajtótájékoztatón Marek Madaric szlovák kulturális miniszter, Petra Smolikova cseh kulturális miniszterhelyettes, valamint Krzysztof Olendzki, lengyel kulturális államtitkár egyaránt eredményesnek nevezte az eszmecserét, és mindannyian köszönetet mondtak a házigazdának a találkozó megszervezéséért.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint a budapesti találkozó résztvevői úgy értékelték: a zene és az irodalom területén megvalósuló párbeszéd, együttműködés hozzájárul a közép-európai identitás erősítéséhez.
„Megfogalmazták, hogy a térség országaiban ezt az együttműködést a jövőben célszerű kiterjeszteni a művészetek minden ágára és a szélesebb értelemben vett kultúrára is” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kultúrák közötti párbeszéd évére, a 2008-as esztendőre való felkészülés kapcsán, a cseh miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére mind a négy ország ösztönzi azt az elképzelést, hogy a múlt és a jelen közös jellegzetességeit az irodalom eszközeivel mutassák be.
A miniszterek támogatták Hiller István azon véleményét, amely szerint rendkívül fontos a kultúra gazdasági kérdéseiről folytatott további párbeszéd, és ezen a területen a további együttműködés.
A résztvevők elfogadták a szlovák miniszter javaslatát, amely az Angol Rapszódia című, cseh-szlovák-magyar-lengyel koprodukcióban készülő, Európát bemutató filmről szólt. Támogatták továbbá a szlovák fél által felvetett, közös digitális műsorszolgáltatásra vonatkozó ötletet, s elfogadták azt a javaslatot, hogy jövőre rendezzenek tanácskozást a könyvtári információkról.
Lengyel részről kezdeményezés hangzott el arra vonatkozóan, hogy a V4 fórumán belül állítsanak fel olyan munkacsoportot, amely a gazdasági és társadalmi átalakulásnak a kulturális örökségre gyakorolt hatását vizsgálná. Az ötletet a résztvevők jóváhagyták.
A miniszterek támogatásukról biztosították azt a pályázatot, amit Varsó nyújtott be az Expo 2012-es megrendezésére, véleményük szerint ugyanis a világkiállítás újabb lehetőséget adna az egész közép-kelet-európai régió népszerűsítésére.
Megállapodtak abban: a következő találkozót októberben, Szlovákiában rendezik meg.
BreuerPress-info