Hohérnak jelentkeztek

Több százan jelentkeztek eddig az iraki hatóságoknál hóhérnak, hogy kivégezhessék a huszadik század egyik leghírhedtebb diktátorát, Szaddám Huszeint.


A morbid licitálás azután kezdődött, hogy az illetékes iraki fellebbviteli bíróság helybenhagyta az exdiktátor elleni halálos ítéletet, és meghagyta, hogy harminc napon belül végre kell hajtani a verdiktet, a kötél általi halált. A kivégzésre ezen időszakon belül akármikor sor kerülhet.
Az ország korábbi teljhatalmú vezetőjét nem jogerősen ez év november 5-én ítélték halálra emberiesség ellen bűncselekmények elkövetése, 148 síita kivégzése miatt.
Núri al-Máliki iraki miniszterelnök tanácsadója, Basszám al-Husszeini közölte az ABC News amerikai hírtelevízióval, hogy több százan jelentkeztek eddig Szaddám Huszein hóhérjának, holott hivatalosan ilyen állás nem is létezik. A tanácsadó naponta 8-10 telefonhívást és 20-30 elektronikus levelet kap az „önkéntes hóhéroktól”, szép számmal jelentkeztek mindhárom nagy iraki vallási és etnikai csoportból, de voltak az érdeklődők között mindenféle emberek, kezdve a munkahelyi kiszolgálóktól egészen magas beosztású kormányilletékesekig.
Biztonsági okokból a kormány nem fogja nyilvánosságra hozni, hogy ki hajtja végre a halálos ítéletet.
BreuerPress-info