A párbeszéd folytatására szólította fel az ellenzéket a libanoni kormányfő

A párbeszéd folytatására szólította fel a Szíria-barát ellenzéket Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök szombaton, a nyugati támogatást élvező kormány távozását követelő tömegmegmozdulások második napján, miközben tüntetők ezrei bénították meg a bejrúti belvárost.


„A problémákat nem lehet sem az utcán, sem fenyegetésekkel vagy nyomásgyakorlással megoldani” – jelentette ki Szinjóra szaúd-arábiai orvosokat fogadva a kormány székhelyén, a Nagy Szerájban, amely előtt tüntetők tartottak nem engedélyezett ülősztrájkot.
A miniszterelnök megerősítette, hogy nem mond le, amíg maga mögött tudja a parlamenti többség támogatását. „A probléma egyedüli megoldása az, hogy tárgyalóasztalhoz ülünk és tisztázzuk nézeteltéréseinket” – mondta újságíróknak.
Az ellenzéki megmozdulásokat vezető síita Hezbollah támogatói több száz fehér sátrat vertek fel szombatra virradóra a belvárosban – néhány tucatot alig 50 méterre a miniszterelnöki hivataltól.
A Hezbollah televíziója, az al-Manár arról számolt be, hogy mintegy 500 sátor nőtt ki a földből az üzleti negyedben, elborítva a parkolóhelyeket, tereket és a kormány székhelyéhez vezető utakat. A máskor nyüzsgő belvárosban megállt az élet: nem nyitottak ki a hétvégenként zsúfolásig megtelő éttermek és kávéházak, zárva maradt számos pénzintézet is.
Hezbollah-tisztségviselők kijelentették, hogy a tiltakozó megmozdulások mindaddig folytatódnak, amíg nem teljesül követelésük egy nemzeti egységkormány megalakulásáról. A befolyásos síita mozgalom szerint a kormány nemcsak alkalmatlan, de illegitim is a síita miniszterek november közepén történt távozása óta.
A Szinjóra vezette kabinet azonban nem adja jelét a meghátrálásnak, jóllehet a belpolitikai válság magában hordozza annak veszélyét, hogy erőszakba torkollik és kettészakítja az arab országot.
A tiltakozó akciók mostanáig megőrizték békés jellegüket. A tüntetők szombaton karnevált idéző lármás megmozdulást tartottak, amelyen csak szórványosan kiáltozták a „Szinjóra mondjon le!” jelszót. A Hezbollah támogatói víztartályokat és hordozható illemhelyeket állítottak fel, szendvicsekkel, teával és kávéval kínálták a táborozókat. Néhányan újságot olvastak kényelmesen elnyújtózva a gyékényfonatokon, mások vízipipát szívtak. Több tucat fehér sapkás Hezbollah-akvitista sepregette az utcákat, amelyeken az előző éjszaka eldobált ételmaradványok és üvegek hevertek szanaszét.
London támogatásáról biztosította a szorongatott helyzetben lévő bejrúti kormányt Margaret Beckett brit külügyminiszter, aki szombaton találkozott Szinjóra kormányfővel. Megbeszéléseik után Beckett nagyon aggasztónak minősítette a libanoni helyzetet, és ugyancsak párbeszédet ajánlott a válság megoldására minden politikai csoportosulás bevonásával. Felszólította egyúttal Izraelt, hogy vessen véget berepüléseinek Libanon légterébe.
Az arab országba várták délután a közel-keleti körúton tartózkodó Frank-Walter Steinmeier német külügyminisztert is.
Breuerpress-info