Világvallások nyomában – dokumentumfilm a katolicizmusról

A katolicizmus címmel készített dokumentumfilmet Breuer Péter újságíró, Közel-Kelet szakértő és Szabó Mihály rendező, operatőr.


A dokumentumfilm annak a sorozatnak a folytatása, amelyet a szerzőpáros a világvallásokról készített.
Szabó Mihály ötlete alapján már elkészült a hinduizmust, az iszlám vallást és a judaizmust bemutató munka – mondta Breuer Péter kedden az MTI-nek.
A katolicizmust bemutató filmet összesen 47 napig, öt helyszínen forgatták: Izraelben, a palesztin nemzeti hatóság területét is beleértve, Olaszországban, Egyiptomban, Törökországban és Magyarországon. Az alkotás a vallás történetét meséli el, egy katolikus pap magyarázatainak segítségével. A film végén összefoglaló interjú látható Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekkel.
Breuer Péter elmondta, hogy a film tudományos, ismeretterjesztő munka, de játékfilmnek is tekinthető.
„Úgy éreztem, hogy sokan – a vallásgyakorlók között is – keveset tudnak a hitükről” – elevenítette fel az alkotás keletkezésének körülményeit az újságíró.
A 42 perces verzió szombaton látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Magyar Televízió pedig vasárnap sugározza az első részt, 25 percben.