AZ ELSŐ GYILKOSSÁG

Börésit – Heti szidra – Naftali Kraus rovata


Mint tudjuk , a Tóra elsősorban törvénykönyv és csak másod vagy harmadsorban krónika, az események regisztrálása, de semmiesetre sem történelemkönyv. Ennek alapján logikus a kérdés: miért kezdődik a Tóra a világ teremtésének részletes leirásával, és nem kezdi ott – Bó szakaszában (2. Mózes,12. fejezet) – ahol az ezidáig gyéren megjelenő parancsolatok (micvák) szélesen hömpölygő folyammá válnak. Minek nekünk a Brésit, a teremtéstörténet? Miért nem kezdjük, például a Tiz parancsolattal? (A parancsolatokról általában lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(13), a 613 parancsolat, 2004, Budapest, POLGárt kiadó.).

A kérdésre a választ Rási adja meg, a Tóra első versére irott kommentárjában, rabbi Jichák nevében, akiről sokan azt hiszik hogy a nagy exegéta édesapja volt. A magyarázat szerint ezzel az Örökkévaló azt akarta demonstrálni, hogy mivel Ő teremtette a világot és igy az az Ő “tulajdona” – annak adja akinek akarja. Itt megjelenik egy érv, amelynek úgyszólván próféciai jellege van és ez aktuális napjainkban is:

“Ha majd jönnek a világ népei és azt mondják a zsidóknak: “Ti rablók (agresszorok) vagytok, akik elorozták hét nép földjét (Kanaán=Palesztina), azt válaszolhatják a zsidó egy ismert Zsoltárvers alapján (“Hatalmas tetteit kinyilvánitotta népének (azáltal hogy); nekik adta pogányok örökét” – Zsolt. 111, 6) hogy az “Örökkévaló teremtette a világot és azt annak adja akinek akarja. Először nekik (adta) a Kanaánitáknak, majd elvette tőlük és nekünk adta”.

Ez tehát a charter, az ősi okmány, amelynek alapján Isten Izrael földjét a zsidóknak adta. Ezért kezdődik a Tóra a teremtéstörténettel és nem azokkal – az első – micvákkal amelyeket a zsidó nép mint olyan kapott.

* * *

Már elmondottuk másutt, hogy a Tóra első fejezetei az elsődlegesség jegyében zajlanak. Itt, ebben a szakaszban találjuk az első foglalkozásokat, szakmákat és itt történik az első gyilkosság is. Mégpedig nem egyszerü gyilkosság hanem – testvérgyilkosság.

Ádámnak és Évának három fia volt: Kájin és Ábel, majd a később született Sét. Mint tudjuk, Kájin megölte Ábelt, majd világgá ment, homlokán viselve az ismert “Kájin bélyeget”. Miért ölte meg Kájin Ábelt? Mi történt?

A Tóra itt is nagyon szűkszavu. Tudjuk hogy az első emberpárnak elsőszülött fia Kájin volt, majd utána jött Ábel. Az első szülést – amely első volt a világon! – Éva nagy ováciával és az ujdonság örömével fogadta, mondván: “Fiut kaptam (“vettem”) az Örökkévalótól”. A reveláció elmarad a második szülésnél; Ábelt már mint megszokott, “természetes” dolgot fogadják szülei.

Ezekután a Tóra egy szóval jellemzi a két testvért: Kájin földmüves és Ábel állattenyésztő (“pásztor”). A következő mondatban, látszólag mindn előzmény nélkül, történik a testvérgyilkosság. Kájin megőli Ábelt.

Miért? Hogyan? Mi okból? Mi célból?

Az Irás erről hallgat és mint rendesen az űrt itt is a midrások töltik be. Itt azonban van az Irásban egy halvány utalás: Amikor a két testvér elhatározza, hogy áldozatot mutat be az Örökkévaló Istennek, ezt Ábel teljes szivből teszi, nyája kövérjéből áldoz, mig Kájin “a föld gyümölcséből”, amelynek héber kifejezéséből a Midrás bölcsei kiértik, hogy Kájin nem erőltette meg magát. Másodosztályu gyümölcsöt, “bóvlit” hozott. Nem csoda, hogy Isten eltekintett Kájin áldozatától, mig Ábel áldozatát (szivesen) fogadta. Ezen Kájin ugyancsak bosszankodott (“nagy haragra gerjedt”) és beesett az arca (vagy : lehorgasztotta a fejét).

Erre Isten burkolt figyelmeztetést intéz Kájinhoz, mondván: “Miért gerjedtél haragra és miért horgasztod le a fejed? Hiszem ha jót cselekszel (jól viselkedsz) emelt fővel járhatsz. Ha meg nem – a vétek az ajtó előtt leselkedik és rád feni a fogát – de te uralkodhatsz rajta!” (1Móz. 4, 6-7).

* * * * *

Ennekutána Kájin hivta Ábelt, találkozzanak a mezőn, majd rátámadt és megölte.

Miért? Kizárólag azért mert testvére áldozata jobb fogadtatásra talált? Ne legyünk ennyire naivak – sugallja a Midrás – majd egy kriminológiai magyarázattal szolgál: a kettő azon veszett össze ami azóta is a konfliktusok tengelyében áll: Uralom, nő és hiuság, a tekintélytisztelet igénye, vagyis “kóved”. A két testvér a világ felosztásáról tárgyaltak, de nem tudtak megegyezni. Az én földemen állsz – mondta Kájin Ábelnek, mig az azzal érvelt, hogy testvére bárányai húsát eszi, tejét issza és gyapjával öltözik és takarózik. “Ez mondja: vedd le ruháidat, amaz meg követeli hgogy testvére lebegjen a levegőben (és ne álljon földjére!) (Brésit rábbá, 22, 7).

A “nő” – Ábel ikertestvére volt, akit feleségül vett. Nagyon szép nő volt és Kájin ezért akarta Ábelt megölni, hogy elvehesse iker-hugát, vagyis feleségét…(Pirké d’rabbi Eliezer, 21. fejezet).

Az áldozat (nem)elfogadása, vagyis a presztizs, a kóved, tehát csak harmadik volt a gyilkosságot kiváltó okok és fejlemények sorozatában.

A két testvér 40 éves volt, amikor az áldozatot bemutatták, ami a lavinát elinditotta. Az emlitett Midrás (uo.) elégikusan mondja el, milyen ideális állapotok uralkodtak az első családban – a gyilkosságig:

Kájin szerette mesterségét, örömét lelte a földművelésben, mig Ábel a pásztor idillikus szerepét töltötte be. Együttmüködésük zavartalan volt: egyikük a másik termékéből élt és talán ez volt a cserekereskedelem első megnyilvánulása a földön. “Amikor elérkezett Peszach ünnep előestéje, azt mondta nekik apjuk Ádám: fiaim, ezen az estén fogják majd Izrael fiai a Peszach áldozatot bemutatni az Örökkévalónak. Mutassatok be ti is áldozatot Istennek. Hallgattak rá, de Kájin a maradék fölösleget hozta, pörkölt gabonát és kendermagot, mig Ábel a kövér, hizott juhokat…”

Azt is tudja a Midrás, hogy Ábel erősebb volt Kájinnál és amikor az megtámadta, Ábel kerekedett felül. Ekkor Kájin jajveszékelt és azt kiabálta: testvérem, ne tégy rosszat velem! Ábel megkönyörült rajta és elengedte, és ekkor Kájin megölte őt!

* * *

A továbbiakban a bibliai szöveg Kájin felelősségét feszegeti. Nem lehet büntetlenül gyilkolni és Kájin felelős tettéért. Isten megkérdezi Kájint, hol van a testvére és az – megrettenve – szemtelenül válaszol: “mit tudom én? Hát testvérem őrzője vagyok én?” (1. Móz. 4, 9)

A kérdés persze retorikus csupán (mint a Bibliában gyakran), hiszen Isten jól tudta mi történt:

“Mitt tettél? Testvéred vére az égbe kiált…” (uo) majd Isten kiátkozza Kájint, legyen bujdosó, földönfutó, akinek a föld “nem adja erejét” (vagyis nem képes földmivelésből megélni). Tehát az első gyilkos büntetése nem halál – talán azért mert nem volt tanuja tettének – de aki megtalálja, megölheti, ahogy ezt maga Kájin mondja Istennek, amikor a büntetés szigoru voltát emliti. Isten jelet ad Kájinnak, ez egyfajta menlevél, hogy ne merjék megölni.

A Midrások hosszan tárgyalják, mivel őlte meg Kájin Ábelt? Van aki azt mondja hogy egy husánggal, mások szerte egy kővel vágta fejbe vagy addig szurkálta amig elfolyt a vére. A Zóhár szerint a fogaival sebezte halálra.

Ott feküdt Ábel teteme a földön és apja-anyja nem tudták mit csináljanak vele. Még nem volt temetés a földön és ők siratták fiukat – tulajdonképpen mind a kettőt – de fogalmuk nem volt, mitévők legyenek. A Midrás szerint (Jálkut Simoni, Brésit, 38), egy holló tanitotta meg Ádámot hogyan kell egy halottat eltemetni. Ennek a hollónak kimult a társa és az gödröt ásott és oda temette tetemét. Ezt látván, Ádám és Éva is hasonlóképpen cselekedtek.

***

Az első gyilkosság ideológiai vetülete nem kevésbé érdekes. A Midrások a szövegből kihallják Kájin szemtelen érvelését: A gyilkos Istent vádolja, aki a rossz ösztönt teremtette. Ha nem ez – nem ölhettem volna meg fivéremet. Tehát – Isten a hibás! Rabbi Tanchuma Midrásában Kájin azzal vádolja Istent, hogy “te vagy a világ őre, őrzője, miért nem vigyáztál Ábelre hogy ne ölhessem meg.”

Ha ez nem lenne elég – mert hát a gyilkos mindig talál enyhitő körülményt, kifogást – Rásbi szerint az áldozat vére is “égbe kiált”, vagyis burkoltan Istent vádolja aki “hagyta őt megölni”. Bár-Jocháj parabolája két atlétáról beszél akik viaskodnak a császár előtt. Nyilvánvaló, hogy egyikük meg fog halni a rivallgó tömeg hangos lelkesedésére. Ha a király akarná – leállitaná az öldöklést és mind a kettő életben maradna. De a király nem akarja és igy az egyik (a halott) a császárt vádol(hat)ja haláláért. Igy Ábel kiontott vére Istenhez kiált, vagyis, Rásbi szerint, Istent okolja haláláért. (Midrás rábbá, 22, 9). Rabbi Simon Bar Jocháj, az általa gyülölt rómaiak kedvenc cirkuszi játékára utal, ahol halottak maradnak a porondon. Biztosan tudja hogy az egyik gladiátor halál fia – mindegy hogy melyik! – és az istentelen, nem-zsido szellemü érvelésre azt mondja, hogy “nehéz kimondani, nehéz (ki)magyarázni…” (uo).

A Zóhár és Tanchuma szerint Kájin a végén bünvallomást tett és kegyelmet kapott. Amikor találkozott apjával és az kérdezte mi történt, Kájin elmondta hogy megtért. Erre Ádám összecsapta kezét mondván: nem is tudtam, hogy a megtérésnek ilyen nagy jelentősége van…

Az Irás nem emliti Kájin halálát, de a Midrások szerint ük-ükunokája Lemech ölte öt meg – véletlenül (Tanchuma, Brésit, 11).

Ez az első gyilkos története a Tórában. Utána jött a többi, hosszu sorban, napjainkig.
Naftali Kraus