A rendőrség éjszaka bizonyított, ura a helyzetnek

Budapest – Két nap alatt 137 személyt állítottak elő, 42 embert keresnek – gyorsított eljárásokat folytatnak le.


A rendőrség vezetői és a rendészeti miniszter szerint a hatóság jól vizsgázott múlt éjjel. A letartóztatások után gyorsított eljárásokat folytatnak le.

A leghatározottabban kijelentem, hogy a magyar rendőrség ura a kialakult helyzetnek – jelentette ki az országos rendőrfőkapitány általános helyettese.
Szabadfi Árpád szerint az események vasárnap békés demonstrációnak indultak, ezt használta ki egy szervezett, nagyobb létszámú csoport. Hozzátette: az elmúlt két nap alatt 137 személyt állítottak elő, köztük elsősorban fiatalokat és olyanokat, akik a Magyarországon az elmúlt időszakban tapasztalt futballhuliganizmushoz köthetők.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter kijelentette: a rendőrség kedd éjszaka bebizonyította, hogy képes megvédeni az állampolgárok biztonságát. Az állampolgárok biztonsága kiemelten fontos. Elvárják, hogy a rendőrség minden törvényes eszközzel lépjen fel a vandálok ellen. Beszélt arról is, hogy a törvény lehetőséget biztosít a rendőröknek a vandál támadások során és jogos önvédelmi helyzetben a fegyverhasználatra, ugyanakkor arra kérte a hatóságot, hogy lehetőség szerint ne használják azt.
A miniszter elmondta: összefoglalót készítenek Sólyom László köztársasági elnök részére az elmúlt két nap eseményeiből és arról, “mit jelent a politikai demonstráció mögé bújt vandalizmus”. Hangsúlyozta: annak, ami az MTV-ben történt, semmi köze a politikai demonstrációhoz, az bűncselekmény.
Három csoportra osztják a keresett személyeket
Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya beszámolt arról, hogy szerdára virradóra 98 személyt vettek őrizetbe. Mint mondta, összesen 42 embert keres még a rendőrség, akik három csoportba oszthatók. Az egyik csoportba azok tartoznak, akiket név szerint köröz a rendőrség. A másodikban azok vannak, akiknek a nevét még nem tudják, a harmadik pedig azokból áll, akiknek az elfogása folyamatban van.
A főkapitány az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mikor tudnak pihenni a rendőrök, azt mondta: 12 órán keresztül váltják egymást a munkatársai és “forgatják az állományt”, vagyis esetenként pihenőidőt iktatnak közbe.
Újságírói kérdésekre válaszolva rendőri vezetők elmondták: igyekeznek gyorsított eljárásokat lefolytatni. Beszéltek arról is, hogy 100 fős nyomozócsoportot állítottak fel a tüntetéseken készült felvételek elemzésére, az elkövetők kiszűrésére, valamint kérték az állampolgárokat és az újságírókat, hogy ne menjenek a tüntetéseken a műveleti területekre.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a két nap alatt 140 rendőr sérült meg, akiket jutalomban részesít a budapesti rendőrfőkapitány és az országos rendőrfőkapitány általános helyettese.

(Forrás: www.hirado.hu)