Izraeli-közvélemény

A Libanon elleni offenzíva keményítését követelik és támogatják újabb tartalékos egységek mozgósítását ez derült ki a Jediót Ahronót című nagy példányszámú izraeli napilap pénteken közzétett közvélemény-kutatásából.


A Dahaf intézet által megkérdezettek, köztük zsidók és izraeli arabok, 71 százaléka úgy vélekedett, hogy a hadseregnek „keményebben kell lesújtania” Libanonban, 26 százalék volt ellenkező véleményen, míg a többiek tartózkodtak. A zsidó közösség részéről a támogatás még egyértelműbb: 82 százalék áll a még erőteljesebb katonai fellépés mellett.
A tartalékosok mozgósítását 65 – a zsidó lakosság részéről 74 – százalék helyesli. A felmérésben résztvevők 80, a zsidó közösség tagjainak 90 százaléka elégedetten nyilatkozott a hadsereg tevékenységéről a viszonylag nagy veszteségek – eddig 33 halott – és a taktikai hibák ellenére. Az összlakosság 82, a zsidó lakosság 92 százaléka jogosnak tekinti a háborút.
A felmérést csütörtökön még azelőtt készítették, hogy az izraeli kormány zöld utat adott három tartalékos hadosztály mozgósításának.
BreuerPress-info