Szili Katalin az MTI-be látogatott

Az Országgyűlés elnöke a látogatás befejezésekor újságíróknak elmondta, hogy elsősorban az MTI parlamenti tudósítói munkájával és az Országgyűlés tulajdonosi jogaival kapcsolatos kérdéseket tekintette át az MTI vezetőivel.


A parlament jövő hétfőn határoz a közszolgálati médiumok tulajdonosi testületeinek kiegészítéséről – közölte Szili Katalin házelnök csütörtökön, miután látogatást tett a Magyar Távirati Irodánál.
Ismerkedett az MTI belpolitikai főszerkesztősége, valamint az MTI hírkiadását koordináló Newsroom munkájával is.
„Számomra nagyon fontos az, hogy a közmédiumok kiegyensúlyozott körülmények között tudják folytatni a munkájukat” – jelentette ki Szili Katalin.
Hozzátette, a találkozón tájékoztatta az MTI vezetőit arról, hogy a csütörtöki házbizottsági ülésen döntés született: a parlament jövő hétfőn határoz a közszolgálati médiumok kuratóriumainak kiegészítéséről.
„Reményeim szerint így ezek a kérdések is nyugvópontra kerülnek” – mondta a parlament elnöke, aki megjegyezte, a „nem távoli jövőben” látogatást tesz a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban, valamint a Magyar Rádióban is.
Szavai szerint örömmel hallotta Vince Mátyás elnöktől, hogy a hírügynökség – ha szerény mértékben is – nyereséget termelt tavaly, és várhatóan az idei évet is pozitív szaldóval zárja a társaság.
Megjegyezte, a gazdasági társaságokra vonatkozó törvény rendelkezései szerint az Országgyűlésnek mint az MTI Zrt. tulajdonosának jövő szeptemberig meg kell tennie bizonyos lépéseket, amelyek „a társaság további működéséhez szükségesek”. Ezek előkészítésére felkérte az Országgyűlés főtitkárát.
BreuerPress-info