Két amerikai űrhajós megkezdte űrsétáját

Mike Fossum és Piers Sellers az űrjármű „hasát” fogja közelről szemrevételezni, ellenőrizni, hogy keletkeztek-e rajta az űrállomásra vezető úton olyan sérülések, amelyek veszélyeztethetik a visszatérés biztonságát.


Kipróbálnak eközben egy segédeszközt, egy robotot, amely segíthet az űrhajósoknak a nehezen hozzáférhető részeken végzett javítási, szerelési munkálatokban. Most még csak imitálják majd a szerelési műveleteket, hogy a robot használhatóságát próbára tegyék, ám a jövő szerdán, az akkor esedékes harmadik űrsétán talán már tényleges szerelési munkát is végeznek vele. A NASA szakemberei ugyanis javában tanácskoznak arról, hogy el kell-e távolítani a biztonságos visszatérés érdekében az űrsikló hasáról a hővédő burkolat egy kiálló kis darabját.
Az űrhajósok már a mostani űrsétán is végeznek kisebb javításokat a Nemzetközi Űrállomás külső berendezésein. Ki kell cserélniük egy sérült alkatrészt az űrállomás teherszállító eszközén. (Ez a szállítóeszköz az űrállomás körül képes mozogni, és a Földtől számított 355 kilométeres magasságban keringő állomás további kiépítésének munkálataihoz használják.)
A hat és fél órásra tervezett „kiruccanás” az első űrséta Fossum életében, s a negyedik Sellersében. A Discovery 13 napos küldetésének idejére tervezett három űrséta közül ez az első.
BreuerPress-info